Belgium az Eurovíziós Dalfesztivál egyik alapító tagja, a legelső 1956-os verseny óta 3 év kivétellel részt vett az összes Eurovízión. 2022-ben Belgium 63. alkalommal fog részt venni a Dalfesztiválon, több mint hat évtizeddel az 1956-os bemutatkozása után. Belgium mindössze egyszer nyert 1986-ban Sandra Kim legendás „J’aime la vie” című dalával. Abban az időben ő volt a verseny történetének legfiatalabb résztvevője.
Belgium egy szövetségi ország, amely két nagy nyelvi régióra oszlik: északon a holland nyelvű Flandria, délen pedig a francia nyelvű Vallónia, mindegyik régiónak saját műsorszolgáltatója van (VRT Flandriában és RTBF Vallóniában). A műsorszolgáltatók felváltva küldik be a belga nevezést az Eurovízióra, és 2021 -től a flamand VRT a páratlan évekért, míg a francia nyelvű RTBF a páros évekért felelős. 2004 és az elődöntők bevezetése óta a műsorszolgáltatók hasonló pontszámokat értek el a kvalifikáció tekintetében: az RTBF és a VRT is nyolc elődöntőből háromszor jutott tovább.
Szinte már hagyománnyá vált, hogy Belgium jelenti be először Eurovíziós képviselőjét. A belga műsorszolgáltató RTBF már 2021. szeptember 15-én bejelentette, hogy belsőleg kiválasztotta Jérémie Makiesét, aki képviseli Belgiumot a 2022-es torinói versenyen.
A 21 éves Jérémie kongói szülők gyermekeként született Antwerpenben, Belgiumban. 6 évesen családjával (köztük három testvérével) Berchem-Sainte-Agathébe, majd néhány évvel később Dilbeekbe költöztek, és végül Uccle-ben telepedtek le. A város kétnyelvű település a Brüsszel főváros egyik kerülete. Jérémie korán megtanult hollandul és franciául is beszélni.
A zene Jérémie ereiben fut. Édesanyja énekel és játszik a tam-tam-on, apja pedig egy kórus tagja volt. Gyerekként Jérémie templomban énekelt, de a zene iránti érdeklődése akkor kezdődött, amikor elkezdett énekórákat venni a helyi iskolában. Apja gyorsan felismerte Jérémie tehetségét, és benevezte őt az iskolai énekversenyre. Jérémie nyerte a versenyt, és ez inspirálta őt, hogy regisztráljon a The Voice Belgique kilencedik évadába, ahol a vak meghallgatásnál mind a négy bíró megfordult. Ezt követően még számos lenyűgöző előadást nyújtott a műsorban, végül megnyerte a versenyt, és továbbra is barátja és edzője, BJ Scott mentorálja.
Miután megnyerte a show-t, Jérémie úgy döntött, hogy felfüggeszti geológiai tanulmányait, hogy kizárólag ének- és sportkarrierjére összpontosítson. Jérémie-nek tizenéves kora óta két szenvedélye van: a zene és a futball. Jérémie fantasztikus kapus, és 2021-ben írt alá szerződést az Excelsior Virtonnal, de az Eurovízió miatt egy kicsit el kell távolodnia a futballtól. Ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta az énekes:
„A futball iránt a szeretetem ugyanolyan erős, mint az éneklés iránt, így nehéz választani. De tudom, hogy ez egy áldás, erről beszélek a dalomban is. Jelenleg elhatárolom magam a focitól, de később újra és még intenzívebb szenvedéllyel fogok visszatérni hozzá.”
Ahogy korábban említettem Belgium volt az első ország, amely bejelentette előadóját a 2022-es Eurovízióra, viszont csak az utolsók között mutatta be dalát aminek címe „Miss You” – „Hiányzol”.
A „Miss You” egyediségével és a stílusok harmonikus keverékével csábít el. Jérémie úgy írja le a „Miss you”-t, mint egy popdalt, klasszikus hangokkal és hip-hop ritmusokkal, amibe belerak egy kis soul zenét, végül az utolsó refrén hátterében egy gospel kórus is szerepel. A videoklipben Jérémie beül egy beépített gyóntatófülkével rendelkező autóba. Majd látjuk a mikrofon mögött is egy autóraktárban, végül fehér köntösbe öltözve a templomban.
Amellett, hogy énekhangját adta, Jérémie írta és komponálta dalát. Kifejtette, hogy ez sok munka és áldozat eredménye, és beszélt szülei büszkeségéről az elért eredményeire.
Jérémie a következőket mondta daláról:
„A különböző zenei stílusok keveréke azt bizonyítja, hogy minden stílus együtt tud élni harmóniában. Szeretem a zenét, ez minden… és össze akarom vele hozni az embereket!”.
„A ‘Miss You’ – „Hiányzol” egy érzelmi lelkiállapotról szól egy szakítás után, bármilyen jellegű is legyen a szakítás. Ez néha előfordul és lapozni kell, és új, nyitott szívvel haladni. Lehet társadalmi, szentimentális vagy szakmai, a szakítás gyakran nehéz, de mennünk kell előre, tovább kell lépnünk. A lényeg az, hogy elfogadjuk, és pozitívan lépjünk tovább emelt fővel és erősebben. A pandémia miatti bezártság is egyfajta szakítás volt szabadságunkkal, ami feltárta a szabadság fontosságát.
Azt akarom, hogy a dalom összekapcsolja az embereket. Talán azok között, akik meghallgatják a „Miss You”-t egyikük felismeri magát a dalszövegekben, és azt fogja gondolni, hogy „igen, átmegyek ezen a megpróbáltatáson, és erősebb leszek.” Ha a dalom legalább egy emberben ezt ki tudja váltani, akkor megérte.”
A 21 éves Jérémie Makiese Torinóban lép fel az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében május 12-én, csütörtökön.
(eurovision.tv, wiwibloggs.com, esctoday.com, eurovoix.com)
