Horvátország sikeresen vette az akadályt 1993-ban, amikor a rendszerváltás után hirtelen sok volt szocialista ország szeretett volna részt venni az Eurovízión. A 7 elődöntős ország közül csak háromnak volt lehetősége bejutni a nemzetközi döntőbe, köztük volt Horvátország is. A 28 részvételből 18-szor döntőztek. Legjobb helyezésük a negyedik hely, amit kétszer is sikerült elérniük: 1996-ban Maja Blagdan, 1999-ben pedig Doris Dragović jutott el odáig. A „legszebb fellépőruháért” járó Barbara Dex díjat is elérték egyszer, 2016-ban, Nina Kraljić ruhakölteménye után. Idén remélhetőleg ismét megkapják ezt a címet. 1993 és 2011 között a Dora dalfesztiválon keresztül választották ki küldöttjüket, majd belső kijelölés, televíziós válogató következett, ezután visszatértek a jól bevált Dora-hoz.
Horvátország képviselői, a Let 3 együttes Rijekából (Fiume) származik, ami a horvát punk szcéna születési helye, ahol hamar nagy elismerésre tettek szert az energikus előadásmód, az élő művészet, a társadalomkritika, a túlzó színházi előadások és bizarr kosztümök vegyítésével.
Az együttes frontembere, Zoran Prodanović (Prlja) pályája az Umjetnici Ulice együttesben indult el, majd amikor Damir Martinović (Mrle) basszusgitárossal megismerkedett, megalakították a Let 2 együttest 1986-ban (később csatlakozott még egy ember, így lett a zenekarból Let 3). A nagy szeretetnek örvendő együttes 10 albumot adott ki, ezek közül a Nečuveno (Hallatlan) címűt kapkodták el a leghamarabb a vásárlók annak ellenére, hogy a lemez tényleg hallatlan volt, teljesen üresen adták ki.
Horvátországban az együttes jól ismert a provokatív előadásmódjukról, nem idegen számukra a nézők sokkolása akár úgy, hogy meztelenül lépnek színpadra. Nincs kétségünk afelől (az eurovision.tv hivatalos országprofiljának kommentárja), hogy a horvát HRT közmédia nagy odafigyeléssel nézte át a fiúkkal az Eurovízió szabálykönyvét.
Egy interjúból kiderült, hogy a dalcímben szereplő ŠČ a világ legrégebbi ábécéjének első betűjét jelenti. Máskor úgy magyarázták, hogy a földet érő teljes Armageddon után egy olyan rakéta fog landolni, amire rá van írva a ŠČ. A Mama ŠČ című dalt háborúellenesnek írják le, ahol a gyerekesen viselkedő Kelet-európai diktátorokat próbálják kifigurázni. Például azt az eseményt, amikor az oroszok lerohanták Ukrajnát, a fehérorosz elnök segélyt küldött Oroszországnak, amely egy traktort is tartalmazott. A performanszuk szerves részét képezi a sztereotipikus jegyeket hordozó katonai egyenruháik is. Az együttes azt nyilatkozta, hogy elképzelhető, hogy Liverpoolba egy ökológiailag elfogadható, jobb oldali kormánykerékkel rendelkező traktorral fognak elutazni.
A dal megjelenésekor a 27. helyen indított a horvát top 40-en. A harmadik héten, amikor megnyerték a DORA-t, feljöttek a harmadik helyre, a rákövetkező héten pedig a csúcsra jutottak.
Anyu megvette a traktort ŠČ! Trajna nina armageddon-nagyi. Anyu megcsókolta a mormont ŠČ. A B C D … X Y Z. Anyu, anyu, játszani fogok. Anya, háborúba megyek. Az a kis pszichopata, ördögi pszichopata, egy pszichopata krokodil, háború, háború.
Arra már mindenki rájött, hogy ez a dal nagyon megosztó, főleg a színpadi látvánnyal együtt. Sokan nevezhetik ízléstelen, humor nélküli giccsnek az egészet. A modern művészetet sokszor nehéz megérteni, legyen az egy festmény, szobor vagy performansz. Az is kérdéseket vethet fel, hogy miért engedte a versenyt szervező EBU azt, hogy igaz hogy áthallásokkal, de üvöltve pszichopatázzák le Putyint és Lukasenkát főműsoridőben, sőt Lenin is felbukkan a nemzeti döntős produkcióban szikrázó rakétákkal. El bírom képzelni, hogy az ártatlan tévénézőre lecsap a Mama ŠČ ami ki akarja mozdítani az embereket a komfortzónájából, és aki nem érti a poént, fanyalogva kapcsol el máshova. Bárcsak a háborúnak is így lenne vége: fanyalogva szépen mindenki hazamehet.
Mindenesetre én sima döntőt várok tőlük, ha a kommentátoroknak sikerül kicsit felvázolni a produkció mögött húzódó szálakat.
About Author
