Izraelnek hosszú és gazdag történelme van az Eurovíziós Dalfesztiválon. Első 1973-as nevezésük óta négy alkalommal nyerték meg a versenyt: 1978, 1979, 1998, 2018 években.
Június 13-án az izraeli műsorszolgáltató (Kan) bejelentette, hogy önállóan belső kiválasztást végeznek annak érdekében, hogy megtalálják azt a művészt, aki Izraelt képviseli az Eurovízión. Ez volt az első alkalom 2014 óta, hogy Izrael belső szelekciót alkalmazott. A bizottság kiválasztási kritériumai arra irányultak, hogy olyan énekeseket válasszanak ki, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek nagy közönség előtti fellépésben. A folyamat több fordulóból állt, 78 énekesből állt a kezdeti lista. Végül 2022. július 11-én Kan bejelentette, hogy Noa Kirel került a lista élére, de részvételét csak 2022. augusztus 10-én erősítették meg a tel-avivi Hotel Carltonban tartott sajtótájékoztatón.
„Egész Izraellel a hátam mögött elindulok erre az útra, hogy nagy büszkeséget szerezzek ennek az országnak. Köszönöm ezt a hihetetlen megtiszteltetést…” – mondta Kirel augusztusban, amikor megerősítette, hogy ő képviseli majd Izraelt az eseményen.
Az Instagramon is posztolt követőinek, hogy óriási büszkeséget és súlyt érez a vállán. „Köszönöm azt a sok szeretetet, amely körbevesz, azt a hatalmas támogatást, amelyet attól a pillanattól kezdve érzek, hogy megválasztottak, és azt a kiváltságot, hogy képviselhetem hazámat.”
Noa Kirel 21 éves izraeli énekes, színésznő, táncos és televíziós műsorvezető. 14 évesen adta ki első kislemezét, és 18 évesen az Atlantic Records-al írt alá szerződést. 2016 végén Noa elnyerte az „Év énekese” díjat az Israeli Kids’ Choice Awards-on, és 2017 és 2022 között minden évben elnyerte az MTV Europe Music Awards „legjobb izraeli előadójának” járó díjat. A „Music School” és az „Israel’s Got Talent” televíziós műsorok bírája is, és számos televíziós sorozatban és filmben szerepelt.
Noa Kirel három slágerrel került az izraeli slágerlisták élére – a ‘Million Dollar’ Shahar Saul közreműködésével, a ‘Reashim’ (‘Zajok’) Osher Cohennel és a ‘Trilili Tralala’ Ilan Peled színész és komikus közreműködésével. A Pride hónap tiszteletére 2021-ben történt megjelenése óta a „Trilili Tralala” azóta „meleg himnuszként” koronázták meg Izraelben, és megjelenésekor a második helyen debütált, Noa pedig az Instagramon buzdította rajongóit, hogy „Légy az, aki vagy”.
„Hiszek a hazámban, és büszkén képviselem azt, és a zenére összpontosítunk, mert úgy gondolom, hogy a zene összeköti az embereket, és az Eurovízión minden erről szól. Az az elképesztő a zenében, az Eurovízióban, hogy egyetlen estére félretesszük minden nézeteltérésünket.”
Kirel művészi szabadságot kapott az izraeli műsorszolgáltatótól a dal megalkotására. Az énekesnőnek felajánlottak más országok dalszerzőit, de úgy döntött, hogy egy helyi izraeli csapathoz ragaszkodik. „A világ legjobb zeneszerzőit ajánlották fel nekem, de úgy gondolom, hogy Izrael képviseletéhez egy izraeli csapatot, izraeli zeneszerzőket kell választanunk.” Noa bevallotta, hogy nagyon fontos volt számára, hogy közvetlenül részt vegyen a dal megalkotásában.
Január 17-én Kirel elárulta, hogy a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválra készült dala az Unicorn lesz. Ezt március 8-án mutatták be egy különleges televíziós adás során, melynek címe „HaShir Shelanu L’Eurovizion” („Az Eurovíziós dalunk”).
„Írtunk egy dalt, ami személy szerint megmozgat minden alkalommal, amikor éneklem vagy hallom” – mondta Kirel.
A dalt Noa Kirel írta Doron Medalie-val, May Sfadiával és Yinon Yahel-lel. Medalie társírója volt Netta nyertes „Toy” (2018) című művének is, míg Yahel a 2015-ös izraeli „Golden Boy” című pályamű társszerzője volt.
Kirel kifejtette, hogy az Unicorn egy erős, független karakterről szól, aki bármit el tud viselni, emellett a dal a kitartásról és a belső erő felszabadításáról szól: „Az Unicorn az önmegvalósításról szól, a szabadságról, hogy az legyél, aki vagy, hogy úgy táncolj, ahogy akarsz, és elmondhasd, amit érzel”.
A táncszünetet is tartalmazó, vidám popdal többnyire angol nyelvű, de néhány héber nyelvű sort is tartalmaz, amelyek lefordítása: „Nem olyan vagyok, mint mindenki más, ahogy a világ színe előtt állok, nem próbállak lenyűgözni.”
A refrén fordítása:
„Akkor itt állok majd, akár egy egyszarvú
teljesen egyedül.
Egy egyszarvú ereje lakozik bennem,
hát sosem tanulod meg?
Hogy nem fogok visszanézni,
nem fogok lenézni,
a magasba török,
úgyhogy jobban teszed, ha elfordulsz.
Egy egyszarvú ereje,
egy egyszarvú ereje.”
Számomra Noa Kirel Unicorn című dala az egyéniség erejéről, az önbizalomról és a mássághoz való bátorságról szól egy olyan világban, amely gyakran megköveteli a konformitást. Az egyszarvú szimbolika az emberek egyedi tulajdonságait, erejét és kitűnési képességét jelenti. A refrén kiemeli az énekes eltökéltségét, hogy kitűnjön, kifejezze egyéniségét, erejét a kihívások leküzdéséhez. Összességében a dal arra szólít fel, hogy legyünk hűek önmagunkhoz, legyünk büszkék egyedi tulajdonságainkra és bátran tűnjünk ki a tömegből.
Izrael az 1. elődöntőben mérkőzik meg május 9-én Liverpoolban.
About Author
