ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: Lettország

Aijā - Sudden Lights

Lettországot huszonkétszer láttuk eddig az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán. 2000-ben debütáltak Stockholmban, ahol a Brainstorm nevű együttes 3. helyezést ért el a „My Star” című dalával. Az első – és eddig egyetlen – győzelmükre sem kellett sokat várni, hisz 2 évvel később Tallinn-ban Marie N emelhette fel a trófeát miután az „I Wanna” 12 ponttal legyőzte a 2. helyezett Máltát. Érdekességként: Lettország volt a 2. poszt-szovjet ország ami meg tudta nyerni a versenyt Észtország után. Az ezután következő időszak vegyes volt a lettek részére. 2009 és 2014 közt nem tudták magukat kvalifikálni a döntőre, illetve egy nagyon kellemetlen rekordot is tartanak: a legtöbb utolsó hely az eurovíziós elődöntők során (2009, 2010, 2013, 2017, 2021).

Ezen szeretne most változtatni az idei Supernova győztese a Sudden Lights.

Az együttes 2012-ben alakult Riga városában. A zenekart Andrejs Reinis Zitmanis énekes, Mārtiņš Matīss Zemītis dobos, Kārlis Matīss Zitmanis gitáros és Kārlis Vārtiņš basszusgitáros alkotja. A Sudden Lights Lettország egyik legnépszerűbb együttese. A pop rock kombinációját játsszák enyhe alternatív érintéssel. A zenekar zenéjét fülbemászó dallamok és melankolikus jegyek jellemzik. A csoport zenészei multiinstrumentalista tudással rendelkeznek.

2018-ban már indultak a Supernova mezőnyében de akkor nem sikerült elnyerniük az első helyet és Lettország képviselésére való jogot. Idén azonban beteljesült az ami 5 évvel ezelőtt nem. Liverpool-ban a Sudden Lights állhat lett színekben az Eurovízió színpadára.

Az indie-rock együttes egy komolyabb témát hozott magával az Eurovíziós Dalfesztivál mezőnyébe. A társadalmi nyomás, a világban történő tragédiák, a mindennapos megfelelési kényszer és az egyre általánosabbá váló depresszív hangulat ellen szerettek volna fellépni az „Aijā” c. dallal.

A dalszöveg is egy kicsit nyomasztó hangvételű úgy mint maga a klip is. Többször elhangzik az a sor, hogy „Please don’t wake up, wake up” és a „Don’t make me wake (don’t wake up)„. Az első feltételezésünk jogosan az lehetne, hogy itt egy nagyon sötét gondolat rejtőzik a kifejezés mögött, pedig az együttes célja pont ennek az ellentéte. Az Aijā egy „altató dal” ami arra hivatott, hogy megnyugtasson minkent, segítsen kizárni a világot magunk körül. A „Don’t make me wake (don’t wake up)” pedig pont erre utal és egy direkt kívánság a világhoz: csak hagyj egy kicsit pihenni.

A dalszöveg többi része is egyenesen hozzánk szól:

„Don’t cry I’ll try to say the right words at the right times
Sing you lullabies
Please don’t wake up, wake up

„Ne sírj, megpróbálom a jó szavakat mondani a megfelelő időben
Altató dalokat fogok neked énekelni
Kérlek ne ébredj fel, ne ébredj fel”

Valamiért engem a Sudden Lights az amerikai Twenty One Pilots duóra emlékeztet. A témaválasztás, a zenei megvalósítás, az elvont, mégis nagyon ötletes és sokatmondó videóklip mind-mind arra vezet vissza, hogy a srácok nagyon okosan kigondolva, részletekben gazdagon rakták össze nem csak a dalt de magát a stílust is amiben zenélnek.

Személyes véleményem szerint kellenek az ilyen hangvételű és komolyabb témában íródott dalok az eurovíziós mezőnybe. Nézzük csak meg Kállay Saunders András 2014-es versenydalát…
A világ nem egy felhőtlen, csupa örömből és boldogságból álló buborék, sokan küzdenek különféle mentális problémákkal így szükség van a másik oldal képviselésére is, hisz így lesz a verseny mindenkié.

Lettország az első elődöntő 1. felében fog fellépni májusban, szóval nem lesz egyszerű dolguk a továbbjutást illetően. A fogadóirodák jelenlegi állása szerint a Sudden Lights nem férne be a top 10-be, sőt eléggé alacsony rangsorolást kaptak. Szerintetek meglesz a fiúknak a döntős szereplés idén?

https://www.youtube.com/watch?v=XRV2-jPqaUw

About Author

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top