ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: Norvégia

A 2023-as verseny előtt Norvégia 60 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon az első 1960-as nevezése óta. Eddig három alkalommal nyerték meg a versenyt (1985, 1995, 2009).

Norvégia idén is a Melodi Grand Prix nemzeti döntő által választotta ki indulóját az Eurovízióra. Az elődöntők után végül kilenc dal jutott be a 2023. február 4-i döntőbe, ahol Alessandra a „Queen Of Kings” című dalával kapta a legtöbb szavazatot mind a norvégoktól, mind a nemzetközi zsűritől, így ő képviselheti hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.

„Egy évvel ezelőtt ezt soha nem gondoltam volna. Egy álom vált valóra. Arról van szó, hogy higgy magadban, és ne add fel” – mondta a Melodi Grand Prix megnyerése után.

A 20 éves Alessandra Watle Mele 2002. szeptember 5-én született az északnyugat-olaszországi Pietra Ligurében olasz apa és norvég anya gyermekeként. 12 évesen megnyerte a VB Factor ötödik kiadását, egy helyi tehetségkutató műsort a Val Bormida régióban. Miután 2021-ben elvégezte a középiskolát, a dél-norvégiai Porsgrunnba költözött, hogy anyai nagyszüleivel éljen. Ma Lillehammerben él és a LIMPI zeneiskolában tanul.

A „Queen Of Kings” – „Királyok Királynője” egy dalszerző táborban íródott 2022 őszén. A zenét és a szöveget Alessandra, Henning Olerud, Linda Dale és Stanley Ferdinandez szerezte.

Az energikus popdal az önbizalom és a hatalom megtalálásának témáit dolgozza fel. Fő üzenete, hogy merjünk önmagunk lenni, és váljunk erősebbé az élet nehéz kihívásai után.

„Bárki lehet a királyok királynője” – mondja Alessandra. „A királyok királynője olyan valaki, aki hisz önmagában, és nem törődik mások véleményével. Az ember sok mindenen ment keresztül, de végül sikerült győztesen kikerülnie az új tanulságokkal.”

Annak ellenére, hogy a dal gyors és fülbemászó, mélyebb üzenete van. Alessandra elárulta, hogy számára a dal nagyon személyes, és arról szól, hogy merj önmagad lenni.

„Ez a dal megmutatja a nők erejét, de egyben minden ember erejét is, hogy mennyire fontos, hogy felvállald magad. Biszexuális vagyok, és amikor Olaszországban éltem, titkolnom kellett, hogy ki vagyok, mert néhány barátom és rokonom nem nézte volna jó szemmel. Ezért fontosnak tartom, hogy elfogadjuk akik vagyunk anélkül, hogy törődnénk mások véleményével, és azt is, hogy az életben vannak rossz pillanatok is, amelyektől erősebbek leszünk!”

Azt is elmondta, hogy zenéjét a szexualitás és a sokszínűség iránti nyitottság megteremtésére szeretné használni, remélve, hogy mások is ugródeszkaként használják a zenei műveit a szekrényből való előbújás vagy más kihívások leküzdése felé.

„Sokan eltitkolnak dolgokat, mert félnek az elbírálástól, de az emberek úgyis ítélkeznek. Úgy érzem, nem kell túl sokat aggódni ezek miatt, hiszen akkor milyen életet élsz, ha nem vagy önmagad?”

Alessandra elsőként lép színpadra az 1. elődöntőben május 9.-én Liverpoolban, így Norvégia nyitja meg a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top