Örményország egy igen erős versenyzőnek mondható a dalversenyen. Indulásuktól (2006) kezdve egészen 5 Dalfesztiválon át 5 alkalommal végeztek a top 10-ben. Legjobb eddigi eredményük a negyedik hely 2014-ből, amit Aram Mp3 ért el a Not Alone című dalával. Tavalyi versenyzőjük Rosa Linn és a Snap ugyan a döntő 20. helyén végzett, de messze a legnagyobb népszerűségnek örvendő dallá vált, hiszen felléphetett vele az Egyesült Államok egyik népszerű késő esti műsorában, a Spotify alkalmazáson pedig már több mint fél milliárd lejátszást zsebelt be a dallal. Idei versenyzőjük a fiatal énekesnő Brunette, akit belsőleg választottak. Dala a Future Lover.
Elen Eremján, művésznevén Brunette 2001-ben született az örmény fővárosban, Jerevánban. Brunette még egy nagyon friss előadó, hiszen első dala nem is oly rég jelent meg, pontosabban kicsit több, mint egy éve. A Smoke Break című dalt pár hónapra rá követték a soron következő dalai is. A 2022-es Junior Eurovíziós Dalfesztiválon pedig tagja volt az örmény szakmai zsűrinek is. Dalát a második elődöntőben fogja előadni.
A Futue Lovert én leginkább a pop és az R&B műfajhoz sorolnám be. Az elején azt hinnénk, hogy ez csak egy átlagos ballada, aztán jön egy rap betét és végre kapunk részletet örmény nyelven is. A dal szövegét és magát a dalt is Brunette szerezte egyedül. A dal szövege maga egy történetmesélés. Egy üzenet a jövendőbelinek, legalábbis így indul. Az énekesnő később közli, hogy azt választom, hogy jó leszek, jót teszek és jól nézek ki ahelyett, hogy cuki dolgokat tennék a jövőbeli szerelmemmel.
„Nagyon távol vagy tőlem,
Egyedül hagyva,
messze, messze
Te és én, némán álmomban
Eltévedtünk, messze, messze.”
Első hallgatásra szerelem volt számomra ez a dal. Idén ez volt az első dal, aminél keresnem kellett az állam, szavakat nem találtam. A dal szövege elképesztően jól lett összerakva szerintem, a zeneszerelése a dalnak csodálatos, a videoklip nagyon minőségi. Soha nem voltam rap rajongó, nem is vagyok, de ennyi érzelmet nem mostanában éreztem egy dalban. Hatalmas különlegessége az örmény rész, ami a rap mellett szerintem a legjobb része a dalnak. Igazi történetmesélő dal. De amellett, hogy én ezt imádom és az első helyemet birtokolja jelenleg, attól tartok, hogy a versenyen már nem fog ennyire jól szerepelni, mert eléggé alulértékeltnek látom. Úgy gondolom Örményország egy erős versenyzője lett a fesztiválnak ismét mióta visszatértek és igazán megérdemelnének ezzel a dallal egy top 10-es helyezést. Bízom benne, hogy a színpadkép is legalább lesz annyira jó, mint a videoklip.
Sok sikert Brunette!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Brunette
