Belgium 6 másik országgal, és országonként két dallal vágott neki az eurovíziós kalandnak 1956-ban. Azóta 66 alkalommal indítottak versenyzőt. Egyedül 1986-ban sikerült nyerniük, a mindössze 13 éves Sandra Kim – J’aime la vie című dala győzött ebben az évben. Ne feledjük, az Eurovízió szabályai folyamatosan fejlődnek, azóta már a színpadi produkcióban résztvevőknek be kell tölteniük a 16. életévét. Kétszer végeztek a második helyen (1978 Jean Vallée; 2003 Urban Trad), de több utolsó helyük is van, többször kiestek a selejtezőkből, például a legutóbbi két évben is. Kicsit olyan mostanában Belgiumnak, mintha egy vékony jégen táncolnának, lehet hogy épp ezért lesz az idei versenydaluk címe Dancing on the Ice (Tánc a jégen) melyet ESSYLA fog előadni.
A vallon-brabanti Perwezből származó ESSYLA akkor vált ismertté a közönség körében, amikor bejutott a The Voice Belgique kilencedik évadának döntőjébe. ESSYLA már fiatalon megalapította első zenekarát. Művészi identitásának továbbfejlesztése érdekében a namuri IMEP-en tökéletesítette énektechnikáját. Francia dalokon nőtt fel, de hamarosan kialakította saját ízlését, jazz-, folk-, rock- és funk-énekesek hallgatásával. ESSYLA karrierjét első két kislemezének, a Let You Go és a Not My Kind of Dude megjelenésével indította. Miután mindkettőt jól fogadták a rádiók, debütáló EP-jét, az I’ll Be Okay-t is kiadta. ESSYLA dalszövegein keresztül generációja fiatal nőinek gondjait szeretné megosztani, középpontba helyezve a nők önérvényesítését.
A „Dancing on the Ice” az önellentmondások és a belső feszültség dala, amelyben a forró nyár és a fagyos jég ellentéte a beszélő zaklatott lelkiállapotát tükrözi. A szöveg egy olyan nőt mutat be, aki egyszerre vágyik a szeretetre és az elismerésre („Call me Queen”), miközben elismeri saját hűtlenségét és érzelmi instabilitását. A „jégen táncolás” metaforája a folyamatos veszélyhelyzetet és a bizonytalanságot jelképezi, ahol a pusztulás közelsége adja meg a szabadság és az élet élvezetének mámorát. A beszélő szándékosan keresi az extrém kontrasztokat, például a bőrén égő nyarat és a csontig hatoló fagyot, hogy érezze, még életben van. A visszatérő kérdés („What if I’m all alone?”) feltárja a magánytól való mély félelmet, amelyet a felszínen magabiztos, „királynői” pózzal próbál palástolni. Végső soron a dal az önpusztító szabadságvágyról szól, ahol az egyén csak a pengeélen táncolva képes kielégülést találni.
A dal hangszererelése modern és drámai, amivel jó kis színpadképet lehet készíteni a kreatív producereknek. A fogadóirodáknál nem nagy kedvenc, bevallom az én top 15-ömbe sem fért bele, igazán érdekes lesz, hogy egy letisztult vagy kaotikus színpadképet fogunk-e kapni.
About Author
