ESC Hungary

Napi Eurovízió 2025

Napi Eurovízió 2025: Litvánia

(c) Patrikas Karpickas / Laurynas Skiotys / Deividas Kryževičius / eurovision.tv

Litvánia eddig 24 alkalommal vett részt az Eurovízión. 1994-es debütálásuk óta egy hatodik helyet sikerült összehozniuk legjobb eredményként 2006-ban, habár abban az évben Ők voltak a Győztesek (LT United – We Are the Winners). Az eltörölt 2020-as idény nagy favoritja volt a The Roop formáció On Fire című dala, a rákövetkező évben szintén ők indultak a Discoteque című dallal, ami a 8. helyen végzett, egyben ez az ország második legjobb helyezése. Idén a Katarsis nevű alternatív rockegyüttest küldik versenybe a Tavo akys (Szemeid) című dallal.

A Katarsis eredetileg Lukas Radzevičius énekes-gitáros szóló projektje volt. 17 éves korában kezdte szerezni és kiadni saját dalait. Elkezdték koncertekre hívni és rájött, hogy egyedül nem fog menni, ezért zenekart alapított ugyanezen név alatt, négytagúra bővült a projekt. Tavaly adták ki debütáló EP-jüket. Szintén tavaly év végén derült ki, hogy beválogatták nevezésüket a litván Eurovizija.LT eurovíziós dalválasztó műsorba, ahová 45 pályázatot hívtak meg, és végül megnyerték a válogatót.

Az üres szavak csak olaj a tűzre. Égnek a házak, kezdenek összeomlani. Szemeiből hatalmas zápor zúdul. A mindenség alapjai már elkezdtek rohadni. Csak őt megvédeni. A szemed fájdalmat lát, az enyémnek csak érzést ad. Ne félj, az álmaidban sírok, csak az álmaidban. A tiédben, tiédben…

-Ez a legpompásabb szerzemény az együttes történetében. Talán egy kissé agresszívebb mint a korábbi dalok, de azt gondoltuk, hogy ez lenne a legmegfelelőbb dal (az Eurovízióra) az alternatív jellegével, ami kissé túlzónak tűnhet, de kiváló minőségű – nyilatkozta az együttes frontembere.

Annyi biztos, hogy nem egy szokásos szerelmes-szirupos dal, inkább vészjósló, depresszív érzelmekre épít, amit tovább fokoz a nyújtott-vontatott dalszöveg. Nem tudni hogy ezt a zenei átszellemülést mennyire fogja tudja az együttes átadni Bázelben, mindenesetre én magamtól nem hallgatnám. Viszont a színpadi látvánnyal együtt könnyen megtörténhet a pillanat, amit ha sikerül elérniük, tovább fognak jutni a második elődöntőből. A fogadóirodák magabiztos, 76%-os tovább jutási esélyt jövendölnek.

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

Ugrás