ESC Hungary

Napi Eurovízió 2026

Napi Eurovízió 2026: Ausztrália

(c) EBU SBS eurovision.com

Ausztrália 2015-ben csatlakozott hivatalosan is az Eurovízió családjához, vállalva az óriási távolságot Európától, hiszen a kontinensnyi országban már bő 30-40 éve hagyománya van az Eurovízió közvetítésének. Egyből az ötödik hellyel indítottak Guy Sebastian – Tonight Again című dalával, majd a következő évben Dami Im a második helyig juttatta Ausztráliát a Sound of Silence című szerzeménnyel. Azóta szerepeltek többször is a top 10-ben, a lista végén, és háromszor estek ki a selejtezőben, legutóbb 2024-ben és 2025-ben. Idén egyik szupersztárjuk, Delta Goodrem feladata lesz a minél előnyösebb pozíció elérése.

Delta Goodrem Ausztrália egyik legsikeresebb művésze, akinek énekes-dalszerzőként, színésznőként, jótékonysági aktivistaként és vállalkozóként végzett pályafutása tartós hatást gyakorolt a globális szórakoztatóiparra. Alig 15 évesen írta alá első lemezszerződését, és debütáló albuma, az Innocent Eyes, amely az ausztrál történelem egyik legkelendőbb albuma, hatalmas nemzetközi sikert aratott. Karrierje során a művésznő világszerte több mint kilencmillió albumot adott el, öt albumával és kilenc kislemezével elérte az első helyet a slágerlistákon.

Dalszerzőként és együttműködőként Delta olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Celine Dion, Olivia Newton-John, Tony Bennett és Michael Bolton. A zene mellett Delta Goodrem a képernyőn is sikeres karriert épített ki, a régóta futó ausztrál szappanoperától, a Neighbours-től a globális Netflix-sikert, a Love Is in the Air-t is beleértve. Emellett kilenc évadon át volt mentor a The Voice Australia című műsorban, és eljátszotta Grizabella ikonikus szerepét a Macskák című musicalben. Bridge Over Troubled Dreams című könyve első helyezett bestseller lett, míg debütáló parfümje az ausztrál történelem legkelendőbb parfümje lett.

Az Eclipse című versenydal a beteljesült szerelem pillanatát egy kozmikus esemény, a napfogyatkozás metaforáján keresztül mutatja be, ahol két különálló világ sorsszerűen eggyé válik. A szöveg szerint a találkozás nem véletlen, hanem a „bolygók együttállása” és az isteni időzítés eredménye, amely felett a gravitációhoz hasonló elemi erők uralkodnak. A refrénben megjelenő fizikai érintés és csók megállítja az időt, kizárva a külvilágot, hogy csak a tiszta vonzalom létezzen. Ez az „eclipse” (fogyatkozás) állapot a teljes eggyé válást szimbolizálja, ahol az egyéni határok megszűnnek a „we are one love” egységében. Bár a csillagászati jelenség átmeneti, a beszélő számára ez az éjszaka egy örökké tartó közös jövő kezdetét jelenti. A mű érzelmi töltete a várakozás beteljesüléséből és a jelen pillanat szakrális megéléséből fakad.

Ausztrália idén mindent bevet azért, hogy erőteljes eredményt érjen el a döntőben is, a fogadóirodáknál is szépen muzsikál. A cikk írásának pillanatában a 4. legesélyesebb a győzelemre. Persze a főpróbák alatt változni fognak az esélyek, de így is meggyőző a megelőlegezett bizalom. Én ezt a dalt mindenképpen a jobbak közé sorolom, benne van a személyes top 10-emben is, kíváncsi vagyok, hogy a csütörtöki elődöntő 11. fellépőjeként benne lesz-e az elődöntő top 3-jában.

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

Ugrás