ESC Hungary

Napi Eurovízió 2026

Napi Eurovízió 2026: Németország

(c) Marcel Brell EBU SWR eurovision.com

Németország is ott volt az Eurovízió születésekor: A Német Szövetségi Köztársaság 1956-ban indult először a versenyen. Azóta csak 1996-ban nem vettek részt a fesztiválon. Az eddigi 68 alkalomból kétszer hozták el a trófeát. 1982-ben Nicole „Ein bißchen Frieden”, illetve 2010-ben Lena „Satellite” című dala volt a legjobb ezekben az években. A ’80-as években négyszer is eljutottak a második helyig, a ’70-es és ’90-es években a dobogó harmadik fokára is felállhattak 2-3 alkalommal. Az elmúlt 10 évben háromszor is utolsók lettek (igaz, Németország automatikusan a döntőbe kerül), 2018-ban negyedik helyezett lett Michael Schulte, tavaly pedig a magyar származású Abor & Tynna duó a 15. helyezett lett. Németország idei nemzeti döntőjét Sarah Engels nyerte meg a Fire című dallal.

Sarah Engels 2011-ben vált országosan ismertté, amikor a „Deutschland Sucht Den Superstar” (Megasztár) című műsorban való részvételével több millió néző előtt tűnt fel. Debütáló kislemeze, a „Call My Name”, valamint a hozzá tartozó „Heartbeat” című album azonnali slágerlistás sikert hozott az énekesnőnek, emellett Echo-díjra is jelölték. Sokoldalúsága miatt Sarah Engels Németország egyik legkeresettebb művésze: a Let’s Dance című műsorban elért második helyétől kezdve a Das große Promibacken, a The Masked Singer és a Dancing on Ice című műsorokban elért győzelméig műsorvezetőként, színésznőként és szinkronszínésznőként dolgozott. 2025-ben Sarah kiadta legújabb albumát, a Strong Girls Clubot. Az évet a musicalszínpadon zárta, a kölni Moulin Rouge-produkció főszerepét vállalva.

A „Fire” egy dinamikus szakítóhimnusz, amely a hazugságokkal és a manipulációval való végleges leszámolást hirdeti. A dalszöveg középpontjában az önbecsülés áll: a beszélő kijelenti, hogy partnere nem ér fel hozzá („out of your league”), és többé nem hajlandó tolerálni az értelmetlen játszmákat. A „tűz” és a „hazug” (fire/liar) rímekkel operáló refrén a düh és az erély katalizátora, amellyel a főhős elégeti a múltbéli kötelékeket. A partner „vampire/vámpír” metaforával való illetése az érzelmi kizsákmányolásra és az őszinteség hiányára utal, aki csak az árnyékban képes létezni. A beszélő tudatosan dönt az őszinteség mellett a hamisság ellenében („fake it ’til I make it, but I won’t”), elutasítva a kapcsolat mérgező ismétlődését. Végső soron a mű egy öntudatos figyelmeztetés: mire a másik rájönne az értékeire, a beszélő már továbblépett, és nem követi el ugyanazt a hibát még egyszer.

Ahhoz képest hogy ez a sokadik, magánéleti problémákat boncolgató dalszöveg az idei mezőnyben, a dallamvezetés és a ritmus a drámaiság és a helyzet súlyosságának bemutatása helyett pozitív, bulizós képet mutat. A dal felépítése kicsit olyan, mintha szigorúan vette volna a popdalok felépítésének szabálykönyvét, ez szerintem egyáltalán nem baj, jól jöhet a szavazatok begyűjtése során, hiszen az ismerős motívumokat könnyebben be tudja fogadni a közönség. Az Egyesült Királyság mellett Németország is gyakori résztvevője a „bottom 5”-nek, a top 5 inverzének, remélem sikerül 20 helynél jobb pozíciót elérniük.

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

Ugrás