Junior 2017

Napi Junior Eurovízió 2017: Málta

Málta 2003 óta vesz részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, az idei lesz a 13. szereplésük. A szigetország egyike a legsikeresebb országoknak, hiszen már kétszer is sikerült hazavinniük a győztesnek járó trófeát, 2013-ban Gaia Gauchi, 2015-ben pedig Destiny Chukenyere révén.

Az elmúlt évek sikerszériáját a 10 éves Gianluca Cilia próbálja meg folytatni “Dawra Tond” című dalával. Szülei már egész pici korában felfigyeltek zene iránti szeretetére, így elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fiúkból énekes lesz. Gianluca 6 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel, azóta énektanár segítségével képzi a hangját. Több helyi énekversenyt megnyert már, de sikerei közül a legkiemelkedőbbek a 2015-ös palermói győzelem, az Erseb Productions által tavaly szervezett nemzetközi énekversenyen elért elsőség, valamint a 2016-ban, Romániában megrendezett nemzetközi dalfesztiválon elért 3. helyezés. Gianluca szabadidejében sokat olvas, emellett nagyon szeret az iPadján játszani és szívesen Legózik. 

Az elmúlt pár évvel ellentétben idén nem belső kiválasztással határozták meg Málta képviselőjét, hanem visszatértek a 2003-tól 2010-ig alkalmazott nemzeti válogató rendszerhez, melyen 10-en vettek részt. A verseny Gianluca győzelmével ért véget, ami azt jelenti, hogy 2008 után ismét fiú képviseli a szigetországot a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. Gianluca a “Dawra Tond” című dalt fogja előadni Grúzia fővárosában, mely egy nagyon energikus, vidám, tradicionális máltai ritmusokat tartalmazó popdal, rengeteg optimizmussal és pozitív energiával fűszerezve. A tehetséges kisfiú dala mögött egy neves dalszerző csapat áll. Emil Calleja Bayliss nagyon sok ismert énekessel dolgozott már együtt, az ő nevéhez fűződik Janice Mangion “Kewkba” (MESC 2017) című dala is. Dominic Cini neve szintén ismert lehet az Eurovízió kedvelőinek, tavaly a “Fire Burn” című dalával próbált szerencsét a felnőtt nemzeti válogatón.

A “Dawra Tond” (Fordulj meg!) egy pörgős, bulis dal, ami bármely fesztivál himnuszaként megállná a helyét. A klipben Gianluca miniszterelnök jelöltként jelenik meg, fodrász, testőrök, sofőr, szép lányok és támogatók veszik körül. A dalban arra buzdít mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzá és készüljenek fel egy őrült nagy bulira, sok nevetésre, melynek természetesen ő lesz a vezetője.

Gianluca már alig várja, hogy találkozhasson a többi versenyzővel és hogy új barátokra tegyen szert. A nemzeti válogató megnyerésével egy álma vált valóra, amivel megadatik számára, hogy életében először egy nagyobb közönség előtt léphessen fel. Azt üzeni rajongóinak, hogy kövessék az álmaikat és dolgozzanak keményen, hiszen a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét.

Személyes vélemény: én hihetetlenül nagy kedvelője vagyok ennek a dalnak, már az első hallgatás után megszerettem, a személyes toplistámon a 3. helyet foglalja el. Igazán vidám, fiatalos, lendületes, kedves dalocska és nem mellesleg abszolút gyermekbarát, tökéletes a Junior versenyre. Nagyon tetszik a dalhoz készített videó is, az alapkoncepciót nagyon jó ötletnek tartom. Csak remélni tudom, hogy a videóban látható ünneplés a verseny végén is megadatik majd Gianluca számára, szerintem nagyon megérdemelné a győzelmet. A legnagyobb ellenfelei valószínűleg az orosz, fehérorosz és talán az örmény, lengyel dalok lesznek. Pontszám: 10/10.

(junioreurovision.tv, wiwibloggs.com) 

Hozzászólások
Ugrás