Cikksorozatunk végén egy debütáló országot, Walest fogjuk bemutatni. Manw Lili Robin 14 éves, Észak-Walesben született és elsőként képviselheti hazáját a versenyen. Habár az Egyesült Királyság korábban már többször is indult, az idei az első alkalom, hogy valamelyik tagállama önállóan küld előadót a fesztiválra. Manw jelenleg egy színitanodában tanul a walesi Bangorban.
A fiatal lány már két éves korában fellépett a szülei előtt egy játékzongora és egy mikrofon kíséretével, és már 4 évesen az Urdd Eisteddfod nevű, fiataloknak rendezett művészeti fesztivál színpadán énekelt. Azóta is évente visszatér a versenyre, ahol az egyik évben egy bíró rámosolygott, és biztatta arra, hogy soha ne hagyja abba az éneklést. Manw ezt a jótanácsot megfogadta, és legnagyobb szenvedélyei azóta is az éneklés és a tánc, álam pedig minél nagyobb színpadokon fellépni. Kedvenc filme a The Greatest Showman.
A zene mellett szintén nagyon fontos számára a sport. Az iskolában a tesi a kedvenc órája, amelyen élvezettel focizik a barátaival. A tanórákon kívül szeret sokat futni a szabad levegőn, és telenként síelni szüleivel és testvéreivel Svájcban. 2014-ben még filmszerepet is kapott, a The Secret of Kells című film walesi változatában játszotta el Awen szerepét.
Október elején rendezték meg a walesi válogató döntőjét, amelyen 6 fiatal tehetség vett részt. Az első körben feldolgozásokat énekeltek, itt a regionális zsűri szavazatainak köszönhetően a legjobb három versenyző továbbjutott a második körbe, ahol mindenki a versenydalt énekelhette el. Itt a nézők Manw-nak szavaztak bizalmat, és így ő jutott ki a nemzetközi versenyre. A válogató során minden versenyző kapott egy felkészítő mentort, akivel fel tudtak készülni a produkcióra.
A dalt Ywain Gwynedd szerzi (aki nem mellesleg Manw kedvenc walesi énekese), és eredetileg saját albumára készült, de miután felkérte a S4C csatorna, örömmel átadta a szerzeményt. A „Perta” (A legszebb) névre átkeresztelt dal a szerző saját gyerekkori érzéseiről szól, hogy ő mit gondolt akkor, amikor látta, hogy a felnőttek hogyan gondolkodnak a környezetvédelemről. Szerinte nem helyes, hogy a sok hulladékot, amit a mostani generáció megtermel, majd a saját gyerekeiknek kell eltakarítaniuk, ezért már most tenni kéne a Földért, hogy ezt a folyamatot megakadályozzuk, és megőrizzük a Föld szépségét a jövő számára. A dalszöveg nem túl bonyolult, de ez szándékosan van így, egy interjúból ugyanis kiderül, hogy Ywain célja ezzel az volt, hogy bárki a világon megértse, és dúdolni tudja a dalt, ezzel is még jobban elterjesztve az üzenetet.
Személyes vélemény: Habár a környezetvédelem tényleg fontos, Wales esetében nem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy maga a dal engem nagyon nem fogott meg, és ezt a művet hallgattam meg talán az egyik legkevesebbszer az összes közül. A felújított változat sokat javított a dalon, így lett egy érdekes hangulata az egésznek, de sajnos ezzel nem tudott feljebb lépni Wales az én toplistámon.
(junioreurovision.tv, eurovoix.com)
Figyelem! Ma 12:00-tól indul az eschungary.hu szavazása a 2018-as Junior Eurovízió dalairól!
About Author
