ESC Hungary

Junior 2020

Napi Junior Eurovízió 2020: Franciaország

Franciaország 2004-ben debütált a Junior Eurovízión. Akkori énekesük, Thomas Pontier mindjárt az előkelő 6. helyen végzett, ennek ellenére a France Télévisions motiváció hiányában 13 évig nem küldött versenyzőt a megmérettetésre. 2018-as visszatérésük nagyon jól sikerült, hiszen az Eurovíziós rajongók egyik legnagyobb kedvence, Angélina a 2. helyen végzett. Tavaly szintén közönségkedvencnek számított a versenyzőjük, ezért Carla 5. helye kisebb csalódásnak tekinthető. A franciák a korábbi évekhez hasonlóan az idei énekesüket is belsőleg választották ki, így most a tüneményes kis Valentinán a sor, hogy megszerezze Franciaország első győzelmét.

Valentina Tronel 2009. április 6-án született Rennes városában. A 11 éves kislány egész kicsi kora óta énekel, zene iránti szeretetét édesanyjának köszönheti. Valentina 7 évesen már a „The Voice Kids” műsorában szerepelt, de a sikerek ekkor még elkerülték. Az első igazi áttörést a 2018-as év hozta meg számára, amikor bekerült a „Kids United Nouvelle Génération” 5 fős csapatába. Eddig 2 albumuk jelent meg és már többször részt vettek az UNICEF kampányaiban. A kislány szívesen tölti idejét rappeléssel is, kedvenc énekesének pedig Ariana Grandét tartja. Édesanyja olasz tanár, ezért sok olasz énekestől hallgat dalokat, melyek közül leginkább Laura Pausinit favorizálja.

Valentina a „J’imagine” (Elképzelem) című dallal vesz részt a 18. Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt Igit és Barbara Pavit írták, az ő nevükhöz fűződik a tavalyi „Bim bam toi” is. A „J’imagine”-t a jelenlegi világjárvány miatt kialakult állapotok ihlették. A dalban a kislány egy olyan világot képzel el, melyben az emberek a lezárások, karanténok miatt nincsenek elválasztva egymástól és nem csak a számítógép vagy a telefon képernyőjén keresztül láthatják egymást. Bár az élet nem mindig könnyű, együtt képesek vagyunk megálmodni egy szebb és jobb világot, mely akár már holnap is bekövetkezhet.

Személyes vélemény: Úgy gondolom a „J’imagine’ nagyon illik Valentina pozitív, vibráló, bájos személyiségéhez. Szerintem idén 5 ország lesz versenyben a győzelemért, ezek között van Franciaország is. Bár a dal maga nem feltétlenül kellemes témával foglalkozik, mégis vidám, kedves, gyermekbarát és olyan igazán franciás. Az idei mezőnyben rengeteg a ballada, emiatt a „J’imagine” biztos ki fog tűnni, de azt el kell ismerni, hogy nem egy gyors méreg. A személyes listámon az 5. helyen található és valószínűleg a versenyen is Top 5-ben végez majd. Pontszám: 8/10. Tippem: 5. hely.

https://www.youtube.com/watch?v=Fzj2Daf1fhc

(junioreurovision.tv)

 

About Author

Napi Junior Eurovízió 2020: Franciaország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top