Az idei Eurovízió legnagyobb slágerét egy olyan dal adja, ami nem fog versenyezni Tel-Avivban. Mielőtt ráfordulunk a „nagyhétre”, emlékezzünk meg a politika beavatkozásába az idei Vidbir ukrán nemzeti döntőn. A 27 éves Anna Korszun lett volna az ország új reménysége a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon Maruv művésznéven, aki megnyerte a Vidbir ukrán nemzeti döntőt, de a hivatalos közlemény szerint
az UA:PBC ukrán közmédia és Maruv között nem sikerült megállapodni a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál részvételi feltételeiről.
Az előadó Ukrajnát képviseli a nemzetközi színpadon, az UA:PBC-vel aláírt szerződés alapján egyben ukrán kulturális nagykövet is lett, amivel nemcsak a zenéjét, hanem a világ ukrán közösség véleményét is képviseli.
A szabályok szerint a résztvevőknek biztosítani kell a fesztivál nem politikai karakterét. Az idei nemzeti döntő átpolitizálódott. A közösségi reakciók politikai nyomások és az agresszor állam részéről kimutatott erőszakos beavatkozás okozta a nemzeti döntő átpolitizálódását.
A hivatalos közlemények után a Vidbir második és harmadik helyezettje is visszautasította a versenyzést. Igazából úgy nézett ki a dolog, hogy a nemzeti döntő lebonyolításában résztvevők, gyakorlatilag a zsűri, élen a 2016-os Eurovízió győztese, Jamala provokálta a versenyzőket mindenféle politikai témával.
Az ominózus eset, amikor Jamala eljátszotta Maruvval, hogy Tel-Avivban vannak és a sajtótájékoztatón egy kényes újságírói kérdésre kell válaszolni.
-Szia Maruv, üdvözlünk Tel-Avivban. Nos, van egy nagyon kényelmetlen kérdésem. A Krím Ukrajnához tartozik?
Erre igennel válaszolt és nagy tapsot kapott. Majd megkérdezték tőle azt is, hogy Oroszország agresszorként lépett-e fel. Erre azt válaszolta, hogy ha az országnak rossz vezetője van, az nem jelenti az, hogy az összes lakosa ördög lenne. A műsor után egy tévécsatorna megkérdezte tőle hogy mi történt a Kelet-ukrajnai Dombaszban.
Egyébként a verseny másik résztvevőjétől, YUKO-tól azt a kérdezték, hogy feladná-e orosz származását az ukrán útlevélért.
Maruv énekes, dalszerző, producer és költő egy Kelet-ukrajnai kis faluban, Pavlohradban született. Az iskolában zenét és táncot tanult, viszont a Harkovi Politechnikai Intézetben nem zenei vonalon diplomázott. Ennek ellenére az Ukrajna Hangja versenyen a döntőig jutott. Férje, Olkeszander Korszun a The Pringlez menedzsere volt. 2015-ben a New Wave fesztiválon Ukrajnát képviselte. 2017-ben találkozott Mikhail BOOSIN Busin DJ-vel, aki felfedezte Maruv hangjában a lehetőségeket és közös projekteken kezdtek el dolgozni. Ebben az időszakban vált csak igazán híressé. A Drunk Groove című dal lett a leghíresebb slágere. Majd jött az Eurovízió. Az volt a nemzeti döntőben a legnagyobb probléma, hogy Maruvnak orosz lemezkiadója volt (Warner Music Russia), illetve hogy Maruv első önálló koncertjét a lemezkiadó Moszkvába szervezte, idén április 6-ra. Miután tisztán látszódott hogy Oroszországban két koncertet is fog adni, ekkor jött a miniszterelnök-helyettes kultúrminiszter Vjacseszlav Kirilenko, aki azt mondta, hogy aki Oroszországban turnézik, vagy nem ismeri el Ukrajna területi integritását, az nem képviselheti Ukrajnát az Eurovízión.
Jelenleg Kijevben él. Első albuma a The Pringlez együttes tagjaként jelent meg 2017-ben. Korszun később egy interjúban elmondta hogy ezentúl Maruv művésznéven fog részt venni az ukrán zenei életben.
Gyere ide, gyere ide, te vagy az egyetlen. Add nekem a szerelmed, alkonyattól pirkadatig. Gyere ide, gyere ide, te fiú összejöhetünk. Átesve a padlón, édesem ez az ördög ajtaja, elégve a lángban, akarod tudni a titkom? Bang. Igazából ez a dal inkább egy fülledt hangulatot akarhat átadni, ami nem biztos hogy éppen családbarát. Szerintem ezt feszegette a nemzeti döntős produkció is. Mindenesetre az idei év legnagyobb slágere lett annak ellenére hogy nem fog versenyezni, de egyszer volt róla hír hogy vendégként fellép valamelyik élő adásban Tel-Avivban. Meglátjuk, de mindenesetre top 5 lett volna.
About Author
