Csehország már 3 hónapja összegyűjtötte a jelentkezőket a január 25-i nemzeti döntőjükhöz. A tavalyi 72 jelentkezőhöz képest idén 152 pályázatot adtak be. Úgy volt, hogy rendeznek egy rendes nemzeti döntőt, de végül online szavazást fognak rendezni. Talán 2021-ben lesz rendes nemzeti döntő. Január 6-án mutatják be a dalokat, a szavazás pedig január 13-26-ig fog tartani.
Portugália 14 dalszerzőt hívott meg a 2020-as Festival da Canção nemzeti döntőre, melynek a két elődöntője február végén fog kezdődni. 16 dal fog versenyezni, a márciusi döntőbe pedig 8 dal jut.
A svéd Melodifestivalen 2020-ban a hatvanadik kiadásához érkezik. A dalok már beérkeztek két hónapja. Egy előadó már biztosan szerepel az élő adások egyikébe: Amanda Aasa. A versenyben annyi változás vagy kikötés van egyelőre betervezve, hogy vagy a versenyzők vagy a dalszerzők 50%-ának nőnek kell lennie. A Melodifestivalen 2020 állomásai: Február 1 Linköping (1. elődöntő), február 8 Göteborg (második elődöntő), Luleå február 15 (harmadik elődöntő), Malmö február 22 (negyedik elődöntő), Eskilstuna február 29 (vigaszág), Stockholm március 7 (döntő). Eskilstuna egy olyan Dél-svédországi város 60 ezer lakossal, ahol még sosem rendeztek korábban Melodifestivalent. A Stiga sportcsarnokba szóló, az értékesítés első hullámában elérhető 2700 jegyet eladták egy ebédidő alatt. Az Eurovízióhoz hasonlóan több hullámban értékesítik a szabad helyeket, ebbe a csarnokba összesen 7000 vendéget várnak.
A világ másik végében, Ausztráliában ezúttal is Gold Coast ad otthont a “Eurovision: Australia Decides” elnevezésű nemzeti döntőnek. A legnagyobb nyári kánikulában, február 7-én fog 10 dal versenyezni a rotterdami eurovíziós szereplésért.
Észtországban február 13-án és február 15-én rendeznek két elődöntőt a 24 dalnak, ezekből 6-6 dal jut a február 29-i döntőbe. A döntőnek lesz egy szuperdöntő fordulója is. A tervek szerint december 1-ig nyilvánosságra hozzák a versenydalokat.
Szerbia 2020-as Beovizija nemzeti döntőjébe olyan dalokat várnak, melyek az ország egyik hivatalos nyelvén szólalnak meg. Az előadók szerb állampolgárok lehetnek csak, de ha úgy adódik, akkor elénekelhetik külföldi zeneszerzők dalait.
Belgiumban idén a flamand VRT közmédián a sor, hogy előadót küldjön a 2020-as Eurovízióra, a szomszédba. A VRT közmédia zenei koordinátorának kívánságlistáján több előadó is van, túl vannak már több felvételi interjún is, de még keresik az igazit.
A 2020-as Eurovízió házigazdája, Hollandia ismét belső kiválasztással nevez versenyzőt a rotterdami Eurovízióra. Az AVROTROS közmédia zsűrije jónak bizonyult, hiszen a 2013-as belső kiválasztásos módszernek köszönhetően csak egyszer nem sikerült döntőbe kerülniük, legutóbb pedig megnyerték az egész Eurovíziót.
Izland jövőre megint megrendezi a Söngvakeppnin nevű nemzeti döntőjét. Február 8-án és február 15-én lesznek az elődöntők, a nagy döntőt február 29-én rendezik. Az elődöntőn csak izlandi nyelvű dalok lesznek, a döntőre viszont olyan nyelven adják elő a dalokat, ahogy a nemzetközi versenyen is elképzelik a versenyzők. 157 dalt küldtek be az izlandi válogatóra.
Az Egyesült Királyság idén a BMG lemezkiadóval karöltve keresi az ideális brit eurovíziós dalt. A BBC közmédia ki akarja használni, hogy a BMG sok nemzetközi zeneszerzővel áll kapcsolatban, ezért alig várják már, hogy elkezdődjön a közös munka.
Svájcban 515 pályázati anyag érkezett be. Nem csoda, hiszen sok előadó akar tündökölni jövőre is a top 5-ben, Svájc képviseletében. A 2020-as svájci előadót 50%-ban a zsűri, 50%-ban pedig a társadalmat jelképező 100 fős csoport fogja eldönteni.
Írországban már majdnem egy hónapja lezárult a pályázási lehetőség, viszont az ír versenyzőt egy zsűri fogja kijelölni a jelentkezők közül.
Litvánia kicsit változtatott az Eurovizijos Atranka nevű nemzeti döntőjükön. 2020-ban eggyel kevesebb elődöntő lesz (6). Januárban kezdődik a verseny és februárban lesz vége. Minden versenyző egy dallal indulhat. A zsűri egy külön stúdióban figyeli az eseményeket, nem kell feltétlenül értékelniük a dalok végén. Ezúttal nem követhetik nyomon a nézők a szavazás alakulását, a műsor végén tudjuk meg az eredményeket. A győztes versenyzőt az LRT közmédia támogatni fogja anyagilag is a produkció rotterdami színpadra állításában, segítenek a koreográfiában, és még énekórákat is kap a győztes.
A dán Dansk Melodi Grand Prix 2020-ban 10 versenyző fog harcolni az elsőségért, amiből hármat a rádióhallgatók fognak beküldeni az élő adásba. A hallgatóknak 9 dalt fog ajánlani az előválasztó bizottság. A DMGP 2020 március 7-én lesz.
Málta az X Factor Malta 2020 győztesét küldi idén is az Eurovízióra. Januártól vasárnaponként lesznek az X Factor élő adásai, a tehetségkutató döntője február 8-án lesz.
Az ukrán UA:PBC köztévé ismét a Vidbir nevű nemzeti döntő segítségével próbál meg dalt választani. Februárban lesz a két elődöntő és a döntő élő közvetítése. Ezúttal anyagi támogatást fog nyújtani az ukrán közmédia a Vidbir győztesének.
Szlovéniában szintén egy ismert dalválasztó műsor, az EMA 2020 keretein belül indul egy versenyző Rotterdamba. Az élő adásba két versenyzőt egy online közönségszavazással fognak beküldeni. Az összesen 18 dal online szavazásos párbajokban vesz részt. 6 dal kerül az online szavazás, vagyis az EMA Freš döntőjébe, viszont a kiesettek közül 4 vigaszágon jut a döntőbe. Innen pedig kettő megy az élő adásba.
Albániában a Festivali i Këngës az 58. fesztivál lesz idén karácsony környékén. A 20 versenyző közül van egy ismertebb: Olta Boka a 2008-as Eurovízión képviselte Albániát.
Olaszországban jövőre rendezik a 70. Sanremo Fesztivált, melynek győztesét küldik Rotterdamba. Két kategória fog versenyezni: a Campioni kategóriába húsz versenyző kerül, a Nuove proposte
kategóriába pedig 8. A zsűri változatos: a népességet reprezentáló statisztikai kontrollcsoport, újságírók, televoting és a zsűri negyedik csoportja, a nagyzenekar tagjai, vagyis a zenészek és a kórus tagjai fognak szavazni. Február 4-8-ig tart a fesztivál. December 9-ig lehet jelentkezni.
Finnországban az Uuden Musiikin Kilpailu 2020 nemzeti döntőre nemrég zárult a jelentkezés. Két évnyi belső kiválasztás után ezúttal ismét nyílt nemzeti döntőt rendeznek. Január 21-én tudjuk meg, hogy kik kerültek a döntőbe. A nemzeti döntő március 7-én lesz Tamperében.
Grúziában ismét egy tehetségkutató, a grúziai Megasztár győztese indul az Eurovíziós Dalfesztiválra.
Örményországban harmadik alkalommal rendezik meg a Depi Evratesil nemzeti döntőt, melynek győztese mehet Rotterdamba.
Horvátország nemzeti döntőjébe, a DORA 2020-ba december 5-ig lehet jelentkezni. A beérkezett pályázatokból a zsűri 16 dalt választ ki a nemzeti döntőre. Egyébként horvát énekeseket várnak.
A norvég Melodi Grand Prix 2020 január 11-én fog elkezdődni, a döntő február 15-én lesz. Az öt elődöntőben az ország 5 különböző régióiból érkező előadók fognak megmérettetni, fordulónként 2-2 dal fog bejutni a nagy döntőbe.
Egy kicsit ide kapcsolódó hír: a norvég Jon Ola Sand, az Eurovíziós Dalfesztivál igazgatója a rotterdami Eurovízió után visszaadja a megbízatását. Jon Ola Sand a norvég delegáció vezetője volt az ezredfordulótól, ő felelt a 2010-es norvég rendezésű Eurovízióért, és a rákövetkező évben vette át az Eurovízió igazgatói székét a másik legendától, Svante Stokseliustól. A jövőben az lesz a munkája, hogy a norvég NRK közmédia világklasszis legyen a maga nemében.
(infenetwork.net)
About Author
