Pápai Joci második próbája

Ma délelőtt Magyarország versenyzője, Pápai Joci ismét lehetőséget kapott, hogy az Eurovízió nagyszínpadán próbálhassa el produkcióját. Ezúttal 20 perc állt a rendelkezésére. A próbáról írt vélemények alapján Joci második próbája jobban sikerült, alapvetően pozitívak voltak a visszajelzések. Íme a részletes elemzések:
wiwibloggs.com
Ugyan korábban az első próbáján Joci remegett és látszólag sokk alatt állt, a mai próbán levetkőzte idegességét, miközben etnó-pop dalát énekelte a színpadon. A színpadon már nem veszik el a produkció, finomítottak a kameraállásokon, amelyek így jobban követték mozdulatait. Ugyanezek több figyelmet szenteltek a táncosra is, közelebbről mutatták arcát és a kettejük kapcsolata is erősebbnek tűnik a képernyőn keresztül. Ezek a finom javítások szellemesebbé és érzékibbé tették az előadást – megnövelve az esélyt a döntőbe jutásra.
esctoday.com
Az előző cikkben említett pontrendszer alapján az esctoday.com szerint Joci a második próbán gyengébben teljesített. Magyarország (Fehéroroszország mellett) a mai próbák után már nem tartozik a „biztosan döntős” kategóriába, csupán az „erősen esélyes” csoportot erősíti. A legmagasabb eredményt a pontozás alapján Horvátország érte el.
esckaz.com
Joci ismét egy szenvedélyes előadást prezentált. A kameramozgások lehetnének kissé dinamikusabbak is, azonban nyilván meg kell jegyezni, hogy a dal alapvetően modern, mégis népzenei elemekkel is rendelkezik, amelyek kicsit nehezen emészthetővé tehetik azok számára, akik először látják és hallják a produkciót. A háttér egyszerű, letisztult és éppen ettől jó. A színek között még mindig szerepel az arany, amelyen ezüst/fehér színű galambok látszódnak, ami nagyon jól mutat. A rapet megelőző tánc alatt a tűz is megjelenik.
escxtra.com
A háttér eleinte arany színben pompázik, majd kékre, a dal fináléjára pedig vörösre változik. Az első próbához képest nincs sok változás, a hegedűs a második színpadon, Joci mellett pedig a táncos kap helyet. Joci ugyanazt a fekete ruhát viseli, mint az előző próbáján. Az ének hangereje megfelelő, hatékonyan átjön. Ez a produkció egyértelműen más, mint a többi produkció. Bár ez a dal vitathatatlanul nagyobb sikert arathat a nézők körében, mint a zsűriknél (akik, mint azt a verseny története alatt megtapasztalhattuk, nem szeretik a rapet), mégis biztosan megvan az esélye arra, hogy döntőbe jusson. 70% esélyt adok neki.
escdaily.com
Pápai Joci következik, aki Magyarországot képviseli. A hegedűs az első énekes részt követően megszakítja a Joci és a táncosnő között létrejött kapcsolatot. Összességében ez egy hiteles és hatásos előadás. Az ének és a hang erős, különösen Joci rap-betétje alatt. A vizuális effektusok segítenek a dal népiességének hangsúlyozásában.
Források: wiwibloggs.com, esctoday.com, esckaz.com, escxtra.com, escdaily.com. Fotó: EBU (c) Andres Putting
