Az elmúlt évek sikertelensége után idén végre újra rámosolygott a szerencse Németországra. Michael Schulte “You let me walk alone” című dala 340 ponttal az előkelő 4. helyen végzett Lisszabonban, ami Roman Lob 2012-es 8. helyezése óta a legjobb eredményük. A sikernek köszönhetően az ARD úgy döntött, hogy 2019-ben marad az idén jól bevált formulánál, így jövőre is egy 100 fős zsűri segít majd kiválasztani a legtehetségesebb énekeseket. Az előadók jelentkezését július 31-ig fogadják, a 100 tagú Eurovíziós zsűri toborzása pedig már megkezdődött. Tavaly több, mint 1000 énekes jelentkezett a versenyre, amit a szervezők 200-ra csökkentettek. A köztévé által kiválasztott 20-30 nemzetközi zeneszakértő, valamint a 100 fős zsűri a legjobbnak vélt 20 énekest elküldte egy pár napos dalszerző táborba, ahol tehetséges zenészekkel, énektanárokkal és dalszerzőkkel dolgozhattak az Eurovíziós dalukon és előadásukon. A nemzeti döntőbe végül 6-an kerültek be, jövőre viszont feljebb viszik ezt a létszámot, így minimum 8, maximum 10 előadót fogunk majd látni az “Unser Lied für Israel” című műsorban. A győztes személyéről a 100 tagú zsűri, a közönség és a nemzetközi zsűri fog dönteni.
Németországgal ellentétben Svájc helyzete nem ennyire rózsás az Eurovízión, hiszen az elmúlt 4 évben egy indulójuknak sem sikerült döntőbe jutnia. Utolsó sikeres szereplésük Sebalternek köszönhető, aki “Hunter of Stars” című dalával 13. helyen végzett Koppenhágában. Az ország 2019-re egy teljesen új koncepciót dolgozott ki a legmegfelelőbb előadó és dal megtalálására. Az énekesek és a dalszerzők szeptember 1. és október 1. között jelentkezhetnek a nemzeti válogatóra. A korábban nyilvános “Die Entscheidungsshow” jövőre megszűnik, a győztes dalt a kiválasztás után mutatják be. Az SRF pár dolgot elárult azzal kapcsolatban, hogy milyen dalokat várnak leginkább. Legyen szó benne a világban mostanában aktuális eseményekről (mint például az idei izraeli dalban a #MeToo) és érzelmileg hasson az emberekre (ahogy azt Michael Schulte dala tette, amit elhunyt édesapja emlékére írt). A 2019-es svájci előadó és dal kilétét egy 100 tagú zsűri és egy 20 fős nemzetközi zsűri dönti majd el, előreláthatólag még az év végén.
A sanremói dalfesztivál Olaszország leghíresebb fesztiválja, egy több napig tartó rendezvény, melyet minden évben februárban rendeznek meg. A műsor az 1951-es indulása óta már több változáson is átesett. A fesztivál során jelenleg két kategóriában versenyeznek az előadók, ez a következő szezonban is így marad, viszont a “Giovani’ (Fiatalok) kategória versenyzői már decemberben színpadra lépnek. A versenyre csak 36 éven aluliak jelentkezhetnek. December 17. és 21. között 24 tehetséges előadót láthatunk majd, melyek közül a két legjobb megkapja a lehetőséget arra, hogy februárban a “Nagyok” kategóriában énekelhessen. A változtatás ötlete a fesztivált vezető Claudio Baglioni nevéhez fűződik, aki elmondta, hogy az újítással minél több feltörekvő énekesnek szeretnék megadni a lehetőséget a tehetségük megmutatására. A “Fiatalok” kategória korábbi győztesei között több Eurovíziót is megjárt énekest találhatunk, mint például Fabrizio Moro (ESC 2018), Francesco Gabbani (ESC 2017) és Raphael Gualazzi (ESC 2011), de innen indult a világhírű Andrea Bocelli és Eros Ramazzotti karrierje is.
(wiwibloggs.com)
About Author
