Szlovákia hét alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, először 1994-ben. 1993-ban is megpróbálkozott a debütálással, de nem jutott tovább a selejtezőből. Az első három döntőben, amelyeken Szlovákia részt vett, a legjobb eredménye a 18. hely volt, amelyet 1996-ban ért el (Marcel Palonder – Kym nas mas). A gyenge eredmények miatt Szlovákia 1995-ben és 1997-ben kiesett, végül 1999-ben visszalépett, majd 2009-ben tért csak vissza. A szlovák képviselők, mint Kristína, Twiins vagy Miro Šmajda azonban nem jutottak be a döntőbe. Annak ellenére hogy Kristina a Horehronie című dallal a végső győzelemre is esélyesnek látszott. Ez a dal azóta is a rajongók kedvence.
Szlovákia 2012 óta nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az STVR új, szabályszerűen megválasztott vezetésének érkezésével tervbe vették Szlovákia részvételének felülvizsgálatát nemzetközi projektekben, beleértve az Eurovíziós Dalfesztivált is.
Filip Púchovský, a szlovák STVR műsorszolgáltató marketingosztályának képviselője részletesen ismertette azokat az okokat, amelyek miatt Szlovákia az elmúlt 12 évben elutasította az Eurovíziós dalfesztiválra való visszatérést – szemlézi az escspot.pl.
„Szlovákia Eurovíziós részvétele a múltban számos belső elemzés tárgya volt. Régóta kimutatták, hogy a teljes részvétel költségei – beleértve a licencdíjakat, a produkciót és a logisztikát – aránytalanul magasak a bevételekhez vagy a közvélemény megítéléséhez képest. Közintézményként fontos, hogy az STVR közmédia prioritásként kezelje az eredeti tartalmakba, a műsorgyártásba, a hírekbe és a fiatal tehetségek fejlesztésébe történő erőforrás-befektetést az országos nyilvánosság előtt. Szlovákia egy kis ország, korlátozott médiapiaccal és állami költségvetéssel. Néhány hasonló méretű ország részt vesz az Eurovízión, de gyakran a magánszektorral együttműködve vagy szponzoráló partnerek támogatásával. Szlovákia még nem részesült ebből a finanszírozási formából. Az új, jogszerűen megválasztott STVR-vezetés érkezésével tervezzük, hogy újraértékeljük Szlovákia részvételét a nemzetközi projektekben, beleértve az Eurovíziót is. Lehetséges, hogy a jövőben – kedvező költségvetési és művészeti feltételeket feltételezve – megpróbálunk visszatérni az Eurovízióhoz.”
About Author
