ESC Hungary

Junior 2020

Újabb videók a Juniorok felkészüléséről a 2020-as versenyre

A vasárnap délutáni produkciókra és a szavazásra készülnek Európában. A mezőny felének felkészülését már láthattuk, most bemutatjuk Málta, Kazahsztán, Németország, Grúzia, Franciaország és Fehéroroszország kulisszatitkait!

A máltai Chanel még a hónap elején utazott Varsóba felvenni a Chasing Sunsets című dalhoz készített produkciót. Igaz hogy egyedül van a színpadon, de igazán meggyőző volt a teljesítménye így is. A 9 éves énekes egy gyönyörű vörös ruhában lépett fel, a háttérgrafika „a remény üzenetét közvetíti, hogy üldözd az álmaidat, nem számít hogy milyen messzire van, vagy hogy milyen elérhetetlennek tűnik”.

Málta. Fotó: EBU / STIJN SMULDERS

Karakat, Kazahsztán 3. Junior Eurovíziós versenyzője szintén a hónap elején rögzítette a produkcióját Varsóban. Egy csodálatos, szárnyakkal felszerelt fehér ruhában fog szerepelni. Azt mondta a ruháról, hogy ez így együtt nagyon mesébe illő. Reméli hogy a produkciója szintén mesés lesz.

Kazahsztán. Fotó: KHABAR

A 13 éves Susan Németország első versenyzője a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. A Stronger With You című dalával reméli, hogy elhozza a trófeát. Az Junior Eurovíziós szerepléséhez az Eurovízió 2016-os győztese, Jamala adta az inspirációt. „Nagyon érzelmekkel teli volt, mert anyum szintén Ukrajnából származik, ami a második otthonom.”

Németország. NDR / BENJAMIN HÜLLENKREMER
https://www.youtube.com/watch?v=Qe2aw4dffkw

Grúzia pont két hete jelentette be, hogy a 14. versenyzőjük Sandra Gadelia lesz a Junior Eurovíziós képviselőjük. Táncosokkal együtt lép majd a színpadra. A 10 éves Sandra Grúzia fővárosából jött. A kaukázusi ország már három győzelmet begyűjtött, lehet hogy Ő lesz a negyedik?

Grúzia. Fotó: GPB

A francia Valentina fogja zárni a sort a 2020-as Junior Eurovízión vasárnap délután. A vidám és pozitív dal mellett maszkos táncosokat is hozott magával. A grafikán az Eurovízió és a Junior Eurovízió francia versenyzőinek egyik kedvenc eleme, az Eiffel torony is megjelenik.

Franciaország. Fotó: NATHALIE GUYON

Arina Pehtereva Fehéroroszország képviselője lesz. Fehéroroszország mellett Hollandia a másik ország, amelyik még nem hagyott ki egyetlen Junior Eurovíziót sem 2003 óta. Arina power-balladájában igazán meg tudja csillogtatni énektehetségét.

Fehéroroszország. Fotó: BTRC

Holnap befejezzük a Napi Junior Eurovízió sorozatunkat, és elindítjuk az ESC Hungary előszavazását az idei dalokról!

(junioreurovision.tv)

About Author

Újabb videók a Juniorok felkészüléséről a 2020-as versenyre
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top