Június 14-én találkozott először az ukrajnai szervező csapat együtt a Referenciacsoporttal, az Eurovíziós Dalfesztivál partnereivel és az EBU törzscsapatával. Ezen a megbeszélésen a verseny képviselői és az EBU közösen megvizsgálták az UA: PBC és az ukrán kormány által biztosított garanciákat az előkészítő intézkedések bemutatását, különös tekintettel a biztonsági kérdőívre, illetve a rendezés lehetséges helyszínét is.
Mikola Csernotyckij az UA: PBC igazgatótanácsának vezetője a következőt nyilatkozta:
„Minden biztonsággal és védelemmel kapcsolatos intézkedést a nemzeti hatóságokkal szoros együttműködésben kell előkészíteni és végrehajtani. Így egyeztettünk Ukrajna Kulturális és Információpolitikai Minisztériumával, a Belügyminisztériummal (Országos Rendőrség, Állami Sürgősségi Szolgálat, Nemzetőrség) és a Honvédelmi Minisztériummal. Szakértőik az UA: PBC biztonsági és kockázatelemző egységeivel közösen közös tervet készítettek a biztonsági helyzetről és a meghozandó intézkedésekről a jövő évi Eurovízió megrendezésére. Köszönjük az állami hatóságok közreműködését és a gyors felkészülését”
Az UA: PBC munkacsoportja az állami és helyi hatóságokkal együtt több lehetőséget is fontolóra vesz, hogy Ukrajna három különböző régiójában rendezzék meg a versenyt.
Olekszandr Tkacsenko kulturális és információs politikai miniszter szavai:
„Tegnap benyújtottuk az Eurovízió rendezéséhez tartozó kérdőív prezentációját az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségéhez. Nagyon rövid időn belül sikerült alapos és átfogó válaszokat adnia a kormányzati csapatnak. Mindenki nagyon hatékonyan, összehangoltan dolgozott. A Miniszterelnök levélben biztosított arról, hogy minden vállalt kötelezettségünket teljesíteni fogjuk. Részletes választ adtunk a biztonsági kérdésekre és egyéb szervezési feladatokra, emellett több helyszínt is javasoltunk a rendezéshez. Egyértelműen és őszintén válaszoltunk a kérdésekre. Megértjük, hogy a jelenlegi körülmények között mind nekünk, mind az EBU-nak kihívással kell szembenéznie az ukrajnai Eurovízió megszervezésével kapcsolatban de elfogadtuk ezt a kihívást, és biztos vagyok benne, hogy meglepetést okozunk mindenkinek.„
Ezenkívül az ukrán miniszteri kabinet június 10-én létrehozta a Szervezeti Bizottságot a 2023-as ukrajnai Eurovíziós Dalfesztivál előkészítésére és lebonyolítására.
About Author
