A gigantikus hosszúságú San Marinó-i Una Voce per San Marino című eurovíziós válogató műsor az első elődöntőjéhez érkezett. Tavaly szeptember 26-án indult el az igazán hosszú válogatási folyamat és egészen március 8-ig tart. És már végig söpört a magyar sajtón, hogy a magyar Carson Coma alternatív rock/punk zenekar is beadott egy pályázatot, így a körülmények ellenére van egy minimális esély arra, hogy magyar versenyző induljon a 2025-ös bázeli Eurovízión San Marinó-t képviselve. Nagyon sok a versenyző, kész csoda lenne ha épp a Carson Coma győzne. Eddig nem is foglalkoztunk az esettel, de most eljött az idő, hiszen az első elődöntőből tovább jutott a csapat – igaz nem lettek automatikus döntősök, hanem vigaszági fordulóba kerültek.
Az ősz (egészen januárig) castingokkal telt, a nem helyi, vagy messze élő versenyzők online is részt vehettek, a Carson Coma is ezt a lehetőséget választotta. Nincsenek egyszerű helyzetben, ugyanis 48 országból 1200 pályázat érkezett, amit több körben szűrtek az ítészek. A meghallgatások során többen visszaléptek, viszont összesen 218 dal került be a 6+1 elődöntő egyikébe. Az elődöntőket február 13 és 15 között bonyolították le, az ezekről készült szerkesztett felvételeket február 22 és 28 között adja le a helyi SMRTV. Az első elődöntőbe került be a Carson Coma is, a 36 fős elődöntőben ketten nem jelentek meg, így ők automatikusan kiestek. Ebben az elődöntőben az olasz KiNG FOO – The edge of the world című dala került egyenesen a döntőbe. három másik dal, így a Carson Coma – Daddy said no című dala vigaszágra került.
Érdekesség, hogy a 6 elődöntő után egy San Marinó-i művészeknek fenntartott 8 résztvevős elődöntő is lesz. A hetedik elődöntő február 28-án kerül adásba. Az elődöntők győztese jut a döntőbe, illetve a vigaszágra került versenyzők közül négyen jutnak a döntőbe. Körülbelül 10 résztvevős lesz a döntő de a szervezők fenntartják a jogot a létszám módosítására. A szabálykönyv meglehetősen hosszú és kacifántos, akinek van kedve elmélyedni a szabálykönyvben, az itt megteheti.
Meg nem erősített hírek szerint március 1-én lesz a vigaszági forduló, és a nagy döntő élő közvetítése a Teatro Nuovo Dogana-ból március 8-án szombaton 20:30-tól kezdődik.
Lássuk, hogyan alakul a magyar csapat története, ezzel a dallal versenyeznek:
Dalszöveg
My daddy isn’t a big fan of my friends
He thinks they’re washing my brain
The more he hates them the more I love them I guess
It’s causing me migraines
So when they come together to have a good time
He locks me in my room
Wraps in plastic all my books
Naughty boys get no ice cream
And yet I scream I scream I scream I scream
Whoaaa
I wanted to come to the party but my daddy said no
My daddy said no
My daddy said no
Funny I was slipping through the backdoor
Through the backdoor
Through the backdoor
Knock-knock
Good morning
I hate to live with you but this a warning
I don’t really care
That daddy said no
Daddy said no
Daddy said no
My daddy is disappointed in me
It was just a funny T-shirt but I guess I hurt his ego
But daddy, daddy, daddy, daddy can’t you see?
I’m afraid that if I leave now you’ll be happy to see me go
You know I’m grateful that you raised me
But I got a right to disagree without losing my face
And though it ain’t easy
Try not to confuse
Having the keys with owning the place
I wanted to come to the party
But my daddy said no
My daddy said no
My daddy said no
Funny I was slipping through the backdoor
Through the backdoor
Through the backdoor
Knock-knock
Good morning
I hate to live with you, this is a warning
I don’t really care
That daddy said no
Daddy said no
Daddy said no
Daddy said no
Daddy said no
Daddy said no
Daddy said no
So bene che ti arrabierai l’ho giá visto
Kisípolod megint majd, hogy…
Frissítés (2025.02.25. 20:30)
About Author
