
A 2017-es Eurovízió győztese, a portugál fado énekes Salvador Sobral már lábadozik a sikeres szívátültetés után.
A lisszaboni Santa Cruz kórház orvosai szerint a 27 éves énekesen sikeres transzplantációt végeztek el pénteken délután, és jelenleg az intenzív osztályon kezelik, ahol figyelik az új szívének működését.
A félénk sztár, aki minden nyilatkozatot visszautasított az egészségével kapcsolatban a búcsúkoncertjéig, az elmúlt három hónapot kórházban töltötte, és várta a megfelelő szívet.
Szombaton este a kórház kardiológiai osztályának vezetője, Miguel Abecasis sajtótájékoztatót tartott.
– Bízzunk abban hogy teljesen fel fog épülni, és normális életet élhet – mondta.
A professzor elmondta azt is, hogy a négy órás operáció rendben lezajlott, és most a hosszú felépülés időszaka kezdődik.
Miután kiderült hogy megvan az új szív, Sobral sok szerencsét kívánt az orvosoknak, viccelődött velük, és javasolta nekik, hogy hallgassanak egy kis klasszikus zenét.
A szeptember 8-i búcsúkoncertje után kórházba kellett vonulnia, a transzplantáció időpontjáig egy műszív tartotta életben. Nagyon tartott attól, hogy nem lesz elegendő idő arra, hogy megtalálják a megfelelő donort. Októberben találtak egy kompatibilis szívet, de nem volt lehetséges végrehajtani a transzplantációt.
Salvador Sobral nemzeti hőssé vált Portugáliában a kijevi győzelme után. Most az lesz a nagy kérdés, hogy a felépülése milyen ütemben fog haladni, mert a májusi lisszaboni Eurovízión sokan szeretnék viszont látni.
(telegraph.co.uk)
About Author
