ESC Hungary

ESC 2018

Ausztrália: Jessica Mauboy – We Got Love

Ausztrália 2014-ben versenyen kívül küldött először énekest az Eurovízióra, 2015-től pedig már teljes jogú versenyzőként vesznek részt. Az ország eddigi rövid Eurovíziós története rendkívül sikeres, ugyanis mindhárom alkalommal a legjobb 10 közé jutottak, 2016-ban pedig csak néhány pont hiányzott a győzelemhez. Az ország idén újra versenybe száll a legjobb dalért járó trófeáért.

Az SBS, az ausztrál műsorszolgáltató még decemberben bejelentette, hogy Jessica Mauboy fogja őket képviselni a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekesnőnek már nem idegen az Eurovízió színpada, mivel a már említett 2014-es évben Ő volt Ausztrália énekesnője, aki versenyen kívül adta elő a Sea of Flags című dalt a második elődöntőben.

Idén azonban már már versenyzőként tér vissza az Eurovízióra. Dalának címe We Got Love. A dal szerzői Jessica saját maga, illetve  David Musumeci és Anthony Egizii, akik a Sound of Silence és a Don’t Come Easy szerzői is voltak, de több világsztárnak is írtak már dalt.

Jessica május 10-én, a második elődöntőben adhatja elő dalát.

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top