ESC Hungary

Interjú

Berkes Olivér: Amennyiben ez a rossz érzés nincs, nem tudott volna a dal ilyen dalszöveggel megszületni

Berkes Olivért a Voice – Magyarország hangja című tehetségkutatónak köszönhetően ismertük meg. A fiatal énekes idén már harmadik alkalommal lép A Dal színpadára, de ez az első alkalom, hogy egyedül. Az erős mondanivalóval bíró lírai dalt ma este hallhatjuk először a nemzeti dalválasztóban. Ezzel kapcsolatban beszéltem vele és tettem fel kérdéseket.

Két év telt el az utolsó A Dalos szereplésed óta, mesélj magadról, mi történt veled az elmúlt időszakban?

Nagyon tartalmasan teltek az évek. Szakmai szempontból voltak fellépések, és befejeztem életem első lemezét, ami 10 önálló dalból áll, mindet én szereztem zeneileg és szövegileg is. Még inkább megismertem a zenei énemet a lemez alkotása közben, de privát szempontból is sokat tapasztaltam. Ide tartoznak emberi érzések is, amik elindították a Világítótorony című dalomnak a megírását.  Na meg persze elkezdtem őszülni is.

Lehet, hogy sokszor feltették ezt a kérdést és unalmas már Neked, de kik voltak/vannak hatással a zenei életedre?

Ez a lista nagyon hosszú lenne, de az biztos, hogy “beénekelni” fellépések előtt, vagy gyakorolni mindig Tank dalaira szoktam, mert rendkívül széles skálán használja a hangját és sokat hajlít a dalaiban, amiket vele együtt szoktam én is csinálni az autóban gyakorlás céljából. Mostanában James Arthur lemezeit is sokat hallgatom. Nagyon szerettem és szeretem a mai napig a tartalmas dalokat, amik nem a felszínes dolgokról szólnak csak, hanem valahogy gyógyító és simogató hatással vannak az ember lelkére. Nyitott füllel hallgatom a zenéket, ilyen téren “mindenevő” vagyok, éppen amilyen inspirációra vágyom. Nagypapám távozása óta például sokat hallgatom Debussy Holdfény című művét. Mindig az ő arcát látom magam előtt, ahogy a kanapén csukott szemmel figyelte a dallamot. Szép emlék!

Ez a harmadik alkalom, hogy A Dal színpadára állhatsz. Mindegyik dal eltér a másiktól. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Melyik ujjamba harapjak kérdés. Mindegyikhez szép emlékeket tudok csatolni, de ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor a mostani. Első sorban egy nagyon törékeny és különleges dal ez számomra. A fájdalom megélése egy magányos dolog szerintem és nekem ez a dal rengeteget segített abban, hogy meg tudjak emészteni egy erősebb érzelmi mélypontomat tavaly, ezért én sokat köszönhetek ennek a dalnak. Másfelől pedig ez az első alkalom amikor egyedül állok majd a színpadra és saját szerzeménnyel.

Hogyan született meg a dal? Kifejezetten az Eurovízióra íródott?

Idén volt egy nagyobb érzelmi mélypontom, ami végül egy idézet formájában jelent meg a fejemben. Az angol dalszövegben a refrén utolsó mondata az, hogy “Én nem hagylak el, mint a csillagok az eget reggelre”. Ezen a vonalon elindulva jöttek az újabb költői képek és egy hosszabb este alatt készen is volt az egész dal a fejemben.

A dal a lemezem gyártása közben jött hirtelen, de annyira megszerettem, hogy rá is került a lemezre és majdnem a lemez címe is “Lighthouse” lett. Miután rendkívül közel érzem magamhoz ezt a dalt, így gondoltam jelentkezem vele és szerencsére jó döntés volt.

Az angol változattal jutottál be, majd nem sokkal később A Dal weboldalán lecserélték az angol nyelvű dalrészletet a magyarra. Miért döntöttél végül a magyar szöveg mellett? Ha megnyered A Dalt és te képviselheted Magyarországot az Eurovízión, akkor melyik változatot fogod előadni?

Amennyiben abban az áldott helyzetben leszek, hogy képviselhetem országunkat egy ekkora nemzetközi versenyen, én lehet hogy most az angol verziót vinném ki, mert akárcsak a magyarnak a szépsége az, hogy itthon minden egyes magyar ember be tudja engedni a lelkébe a dalszöveget, szeretném ezt a lehetőséget megadni a külföldön élő Eurovíziót hallgató embereknek is. Mindez azonban egyelőre tárgytalan, mert addig el is kell jutni és szeretek lépésről lépésre haladni álmodozás szintjén is. A döntésben valószínűleg kikérnem az MTVA és a csapatom véleményét is, miután ez a döntés közösen kell, hogy megszülessen.

Miről szól a dalod? Mi a Világítótorony üzenete?

A világítótorony nagyon sok minden szimbóluma lehet. Ebben a dalban a biztonságot, az óvást, az iránymutatást és a sorsot szerettem volna megjeleníteni. A torony segíti az eltévedt hajót (ami szimbolikusan a női alakot jelenti esetemben) a tájékozódásban. Abban, hogy amennyiben hitét vesztené az élet vizén, tudja hogy a torony (én) minden körülmények között ott fog állni és segíteni fogja őt töretlenül a hullámok, viharok ellenére is.

Minden rosszban van valami jó, és hiszem, hogy ez a gondolat erre a dalra is igaz. Megtapasztalni, hogy milyen az, amikor egy számunkra fontos személy nem viszonozza azt az érzelmet, amire vágyunk és ezért őrlődünk… ez egy kimagaslóan rossz érzés, de amennyiben ez a rossz érzés nincs, nem tudott volna a dal ilyen dalszöveggel megszületni.

Milyen színpadképpel készülsz? Milyen látványra számíthatunk?

Nem szeretnék túl sok mindent elárulni, de az biztos, hogy zene és ének centrikus lesz a színpadi látvány. Ez a dal a magányról és az érzelmekről szól. Nincs szükség tűzre és effektekre. Csak olyan elemeket használunk, amik az üzenetet és a dal intimitását megtartják.

Mennyire szoktad követni az Eurovíziót? Van kedvenc Eurovíziós dalod?

Követem természetesen. Ez nekünk, zenével foglalkozó embereknek olyan a rádióval együtt, mint egy üzletembernek a tőzsde elemzése, vagy a napi újságok olvasása. Szükséges az éppen aktuális trendek nyomon követése miatt, illetve egy remek műsorról beszélünk, ami több millió embert vonz a tévé elé évről évre. Nekem eddigi kedvenc dalom, nem csak személyes kapcsolatunkból eredendően, hanem szakmai szempontból is Papai Joci Origo című dala. A mai napig sokszor hallgatom, és úgy vélem Joci ezzel a dallal beírta magát a magyar zenei történelembe.

A jövőre nézve milyen terveid vannak?

Nagyon hosszú még szerencsére az év, így tervek vannak bőven. Elsősorban szeretném A Dal 2019-et úgy zárni eredménytől függetlenül, hogy elégedett legyek a teljesítményemmel, és hogy úgy tudjak lapozni majd, hogy minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a legtöbb emberhez elérjen a dal üzenete és mindezt olyan formában, ahogy én azt megálmodtam. Szeretnék egy nagy önálló estét tavasszal, amit már el is kezdtem a stúdióban csinálni. Szeretnék még több dalt írni és megmutatni lelkem többi darabjait az embereknek.

Mit üzensz az ESC Hungary olvasóinak?

Üdvözlöm első sorban őket és örülök, hogy immáron harmadik alkalommal szólhatok hozzájuk. A dalom kapcsán én a következőt üzenném a kedves olvasóknak és hallgatóknak: Aki megtalálja a dalt, kellemes időtöltést kívánok ebben a három percben. Akit megtalál a dal, annak erőt és kitartást kívánok!

Berkes Olivérnek köszönjük szépen az interjút, A Dalban pedig sok sikert kívánunk!

(Kép: mediaklikk.hu)

Hozzászólások
Ugrás