Blog

Blog: Magyarország továbbra is távol tartja magát az Eurovíziótól

A jóslatokat egyre inkább beváltja az MTVA: 2021-ben sem indít Magyarország versenyzőt az Eurovízióra, hiszen kijöttek A dalválasztó műsor (de mire választanak dalt?) pályázati feltételei, amiben a szabályok szinte ugyanazok mint tavaly, a jognyilatkozatok és kötelezettség vállalások száma a duplájára nőtt. Eurovízió viszont továbbra sincs még a lábjegyzetben sem említve. Persze lehet azt kiabálni – mint ahogy tavaly is sokan betámadtak mindket emiatt, amikor megírtuk a pályázati feltételek tanulmányozása utáni nézetünket – hogy “de ez még nem hivatalos”, vagy hogy “senki nem mondta ki nyíltan hogy nem indulunk”, ehelyett azt a hivatalos választ olvashattuk, hogy

“A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik.”

Mondjuk ez nem is arra volt a válasz, hogy Miért nem indulunk az Eurovízión? Pedig mindenki ezt kérdezte. Ezután sokan (rajongók, újságírók, barátok, családtagok) próbáltuk kitalálni a magyarázatokat és összeesküvés elméleteket is gyártottunk, melyek után meg is jött az erőteljes visszatámadás:

“A közmédia felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, ezért határozottan visszautasítja azokat a hazai és nemzetközi sajtóban a közelmúltban megjelent állításokat, miszerint Magyarország azért nem képviselteti magát az Eurovízión, mert a műsor terepet ad a homoszexuális előadóknak. (…) Szeretnénk leszögezni, hogy semmilyen produkció, esemény, vagy rendezvény kapcsán sem tartjuk számon senkinek a szexuális beállítottságát. Felmerül azonban a kérdés, hogy az erről cikkező médiumok miért teszik ezt?”

Sokan átléptük ezt a vörös vonalat. Könnyű volt sajnos kielemezni az eddigi kommunikációs stílusból, hogy ez már akkor egy egyértelmű NEM volt, amikor a pályázatból kihagyták a győztes szereplését a nemzetközi versenyen. Az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az EBU előzetes résztvevői listája alapján nyugodott bele mindenki a tavalyi év vége felé ebbe a helyzetbe.

2021-ben ismét kimaradunk a csillogásból, a megható és nevetséges pillanatokból, a fellépők ádáz és őrületes küzdelmeiből, a fogadóirodák oddszainak elképesztő alakulásából, és az Eurovízió egyedi, pandémiás rotterdami kiadásából. Pedig egy ilyen kis öröm igazán kijárna már a több okból egyre frusztráltabb magyar társadalomnak is. Rendben, nem csak ez okozhat örömöt a világon, de most egy Eurovíziós oldalon vagyunk, és bevalljuk, nagyon szeretjük ezt a fesztivált!

Szinte már egyetlen jelentősebb személy sem dolgozik az MTVA-nál, aki benne volt az elmúlt pár év eurovíziós magyar delegációjában. Szóval kár a gőzért, várhatunk 2022 tavaszáig, és ha az országgyűlési választásoknak valami csoda folytán kedvező lenne a kimenetele és ezután létrejön egy sikeres MTVA reorganizáció, akkor talán egy nemzeti döntő nélküli dalválasztással lehet esélyünk 2023-ra. Addig is marad ez a kreált világ az MTVA és a KESMA univerzumában. Addig is várjuk, hogy a mi kis főnixmadarunk újjáéledjen poraiból.

Conchita Wurst puszit dob a 2014-es koppenhágai verseny után a bécsi repülőtéren (Moni Fellner/Getty Images)
Blog: Magyarország továbbra is távol tartja magát az Eurovíziótól
Comments
14 éve kutatjuk az Eurovízió titkát!

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2020

To Top
%d bloggers like this: