Annak ellenére, hogy az utazási korlátozások sok országban fennállnak, néhány versenyző el tudott utazni Varsóba, hogy elpróbálják és felvegyék a produkciójukat. A junioreurovision.tv három ország főpróbáját mutatta be a mai napon, és megtörtént a Junior Eurovízió 2020 nyitóceremóniája is, ahol meghatározták a fellépési sorrendet is.
Az ukrán Oleksandr Balabanov és csapata még a hónap elején utazott Kijevből Varsóba, ahol felvették a most vasárnapi döntőre szánt produkciójukat. Oleksandr krémszínű öltönyben lépett a színpadra, a többiek Vidkryvai „szóróanyagban”, vagy szép magyarsággal „mörcs”-ben és „Open Up” maszkban jelentek meg (aminek valószínűleg sokan hasznát veszik majd a 2021-es rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon is). Egy fénygömbbel a kezében fog szerepelni, ami garantáltan monumentális kameraszögeket fog eredményezni.

A holland UNITY egy Amszterdam-közeli stúdióban rögzítette a fellépését. A csapat tagjai Hollandia különböző részeiből származnak, ezért nagyon élvezték a találkozást. Amikor megnyerték a holland nemzeti döntőt, a csapat egyik tagja covid pozitív teszt miatt nem lehetett velük. Most vasárnap viszont a teljes csapatot, mind a négy lányt együtt láthatjuk.

Melani Garcia révén sikerrel tért vissza Spanyolország a Junior Eurovízióhoz, most Soleá és csapatán a sor, hogy megnyerje Európa szívét egy tempós dallal. A produkció madridi felvételkor a családtagok támogatták a fellépését. A felvétel befejeztével mindenki, aki a produkció tökéletesítésén dolgozott, láthatóan nagyon izgatottak lettek látván a végeredményt. Hamarosan láthatja a széles közönség is a végeredményt!

A Junior Eurovízió nyitóünnepségén Gert Krak, az EBU projektmenedzsere kiemelte, hogy a jelenlegi körülményeket figyelembe véve a Junior Eurovízió a legnagyobb nemzetközi műsor még annak ellenére is, hogy nem a szokásos módon folyik a rendezvény lebonyolítása.
A 2020-as Junior Eurovízió rajtsorrendjében először kisorsolták az elsőként és utolsóként fellépő országot valamit a házigazda Lengyelország rajtpozícióját, ezután a többi pozíciót a show producerei alkották meg:
1 – Németország – Susan – „Stronger with You” – (Német, angol)
2 – Kazahsztán – Karakat Bashanova – „Forever” – (Kazah, angol)
3 – Hollandia – Unity – „Best Friends” – (Holland, angol)
4 – Szerbia – Petar Aničić – „Heartbeat” – (Szerb, angol)
5 – Fehéroroszország – Arina Pehtereva – „Aliens” – (Orosz, angol)
6 – Lengyelország – Ala Tracz – „I’ll Be Standing” – (Lengyel, angol)
7 – Grúzia – Sandra Gadelia – „You Are Not Alone” – (Grúz, angol)
8 – Málta – Chanel Monseigneur – „Chasing Sunsets” – (Angol)
9 – Oroszország – Sofia Feskova – „My New Day” – (Orosz, angol)
10 – Spanyolország – Soleá – „Palante” – (Spanyol)
11 – Ukrajna – Oleksandr Balabanov – „Vidkryvai (Open Up)” (Відкривай) – (Ukrán, angol)
12 – Franciaország – Valentina – „J’imagine” – (Francia)
(junioreurovision.tv)
About Author
