Spanyolország főnixmadárként született újjá tavaly Torinóban. Chanel a „SloMo” című dallal 3. helyen végzett az Olaszországban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon, ezzel elérve a...
Ma este Spanyolország is dalt választott a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválra. A 8 résztvevős döntőben a már tavaly is próbálkozó Blanca Paloma ezúttal...
Ma este választ dalt a 2023-as májusi Eurovíziós Dalfesztiválra Norvégia és Spanyolország, míg Szlovéniában egy dalpremiert láthatunk. Svédországban elkezdődik a Melodifestivalen műsora,...
Az idei nemzeti döntős szezonban hétköznapokon sem kell Eurovízió hiány miatt unatkoznia a fanoknak, bár eleve igaz, hogy Magyarország eurovíziós közönsége immár...
5 napot felölelő összefoglalónk következik, melynek utolsó pontja a 2023-as Eurovízió fontos mérföldköve: Elődöntőkbe fogják sorsolni az országokat. Moldovában a castingok nem...
Elérkeztünk az utolsó három országhoz, akiknek versenyzőjüket és dalaikat még nem mutattuk be. Jerevánban már megtörtént a hatalmas nyitó ceremónia és javában...
Korábban már sikerült bemutatnunk 4 versenydalt a 2022-es jereváni Junior Eurovízió döntőjéből, most újabb 6 dalt fogunk bemutatni. Sőt, ma még két...
Reggel tízkor elkezdődött a Big 5 második körös próbája. A sajtó már élőben követhette az eseményeket így mi is betekintést kaptunk a...
A spanyolok 1961-es debütálásuk óta folyamatosan minden évben részt vesznek az Eurovíziós Dalfesztiválon. Spanyolország a „Big Five” tagja 1999 óta (Franciaországgal, Németországgal,...
Itt az idő, hogy győztest hirdessünk a három hete tartó INFE Poll 2022 szavazáson! A Világ többi része szavazatait az INFE Kolumbia,...
Befejeződött a Benidorm Fest spanyol nemzeti döntő, ahol a szerdai és csütörtöki elődöntők után szombaton győztest hirdettek. A szavazás három részből állt:...
Ezen a héten két ország dalát fogjuk megismerni, három pedig még selejtez. Jövő héten ráfordulunk februárra és egyben a Sanremoi Dalfesztivál hetére...
Lassan kezdenek sűrűsödni a dátumok az Eurovízió idei naptárában. Ezen a hétvégén Norvégia a 2. fordulót rendezi, Litvánia a harmadikat, szerdán pedig...
A Junior Eurovíziós versenyzőket bemutató rovatunk mai részében Franciaország, Spanyolország és Málta képviselőjét mutatjuk be. A december 19-i megmérettetés a 19. lesz...
A december 19-i Junior Eurovízióhoz is több forgatókönyvet készítettek a verseny szervezői, ugyanúgy, mint a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválhoz, az aktuális COVID-19 helyzethez...
2021 szeptember 1-től minden 3 perces dal potenciális Eurovízió résztvevő lehet a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon! 2014 óta október 1 jelzi az...
A mai nap az automatikus döntős országok próbájával, majd a próba utáni „feles” sorsolásról szólt, vagyis megtudták az „ötösfogat” országok tagjai, hogy...
Egyre több magabiztosságot mutatnak a 2021-es Eurovízió versenyzői, ahogy haladunk előre a próbák hullámain. Ma egy elég hosszú, 10 órás programnaptár volt...
Spanyolország 1961 óta folyamatos résztvevője az Eurovíziónak. Eddigi két győzelmük mellé négy második, egy harmadik és öt utolsó hely is társul. A...
Tegnap este Spanyolország választott dalt Blas Cantónak a 65. Eurovíziós Dalfesztiválra. Két dal közül lehetett választani, a közönség végül a Memoria helyett...
Elérkeztünk az idei válogató szezon első szuper szombatjához. Ma este három új dallal bővül a 2021-es Eurovízió listája. Megismerjük Norvégia, Finnország és...