ESC Hungary

Junior 2022

Junior Eurovízió 2022: Spanyolország, Egyesült Királyság, Ukrajna

Elérkeztünk az utolsó három országhoz, akiknek versenyzőjüket és dalaikat még nem mutattuk be. Jerevánban már megtörtént a hatalmas nyitó ceremónia és javában zajlanak már a kicsik próbái a nagyszínpadon. A három ország közül az Egyesült Királyság visszatérő ország a versenybe. A szigetország nem húzta túl sokáig a versenyen való részvételt. 2003-ban debütáltak és 2005-ig versenyeztek. Spanyolország egy sikeres versenyző a fesztivál történelmében csak úgy, mint Ukrajna. Mind a két ország legalább egyszer már megnyerte a Junior Eurovíziós Dalfesztivált.

Spanyolország 2003-ban debütált a versenyen. Indulásuk erősnek bizonyult, hiszen 2004-ben az ország képviseletében María Isabel vihette haza a trófeát. 2006 után csak 2019-ben tértek vissza rögtön egy 3. helyezéssel. Amellett, hogy a spanyolok nem szerepeltek eddig túl sok évben, annak ellenére szép eredményeket tudhatnak maguk mögött. Egy győzelem, két második és két harmadik helyezés. Idén a 11 éves Carlos Higes képviseli országát a Senorita című dalával. Carlost 95 gyerek közül választották ki, hogy képviselje Spanyolországot a dalfesztiválon. Carlos 2016 óta követi és szereti az Eurovíziós Dalfesztivált, mióta látta Jamalát nyerni a nagyok versenyén. Amikor nem énekel akkor szaval, olvas vagy épp a kutyájával van, akinek Brownie a neve. Dala a Senorita tipikus spanyol hangzást tartalmaz. Pörgős, hangulatos, vagyis egy olyan dal, amit az ember szívesen hallgat egy forróbb nyári estén. Maga a dal is erről szól, amikor a nap hétágra süt és mindenkit a boldogság és a móka hangulata vesz körül. Carlos felkér egy lányt táncolni és azt kívánja, hogy ennek az érzésnek soha ne legyen vége. „Táncolj velem, fiatal hölgy, a zene végtelen, gyere és add nekem a mosolyod Valenciától Ibizáig”. A Senorita egy nagyon jó hangulatú dal, kiváló koreográfiával és Carlos hangja igazán illik ehhez a dalhoz, mint ahogyan a személyisége is. A spanyolok idén is minőséget küldtek a kicsik versenyére, viszont ez sajnos szerintem nem elég a győzelemhez, de talán még a top 5-re sem, viszont mindenképp top 10-et érdemel! Nagyon szurkolok, hogy a minden rendben legyen a színpadon is!

https://www.youtube.com/watch?v=OPFuh0dBZyc

Ukrajna 2006-ban csatlakozott a Junior Eurovíziós Dalfesztiválhoz. Egyetlen győzelmükig 2012-ig kellett várniuk. Ugyan csak egyszer nyertek, de kétszer nyerték el a verseny rendezésének a jogát 2009-ben és 2013-ban. A hatalmas ország nem annyira sikeres a versenyen, mint például grúz versenytársaik. Egyszer nyertek eddig és ezen kívül egy második helyezést tudhatnak maguk mögött, de emellett egy utolsó helyezést is. Idén a háborús megpróbáltatások mellett is kitartanak a verseny mellett. Idei választottjuk a 14 éves Zlata Dziunka, aki Nezlamna című dalát fogja előadni vasárnap Jerevánban. Zlata nyerte meg a Junior Vidbirt, a Junior Eurovízióra szánt nemzeti válogatót. Fiatal kora ellenére jó pár nemzetközi fesztiválon való fellépést tudhat maga mögött Csehországban, Litvániában vagy Lengyelországban. Éneklés mellett ukulelén játszik és szeret különböző stílusokban énekelni (blues, jazz, soul). Szabadidejében szeret feldolgozásokat nézni a youtube-on és süteményrecepteket tanulni, kipróbálni. Zlata egy nagyon muzikális személy. Már 6 éves korában zeneiskolában tanult és Ukrajna nyugati részéről származik, egy kisvárosból Rava-Ruskából. Dalát, a Nezlamnát Illariával közösen írta, ami egy háborúellenes, erőteljes ballada. A dalszöveg Istennel folytatott párbeszédet tükrözi, amiben Zlata felveszi Ukrajna hangját. „Istenem lenne egy kérdésem. Miért hal meg az én generációm fiatalon ebben a háborúban? De Te megmentheted a világunkat, Uram, úgy érezzük, hogy kicsúszik az idő az ujjaink között. A romok faláról eltűnnek az árnyékok, az ellenség közöttünk van, de valaki legyőzi őket”. Nagyon ambivalens érzéseim vannak. Szeretném szeretni dalt, de kicsit úgy érzem, hogy a helyzetet kihasználva próbálnak nyerni az ukránok. Zlata korának ellenére egy rettentően érett művésznő és énekes, aki szerintem többre hivatott, legalábbis nem ebben a kontextusban. Jelenleg úgy állok, hogy nem magának az országnak szurkolok, hanem Zlatának. Szerintem nem győztes, de még a legjobb öt közé sem sorolnám, de úgy vélem a top 10 meglehet neki is. Sok sikert Zlata!

https://www.youtube.com/watch?v=AyHZMx6MDzU

Az Egyesült Királyságot nem véletlen hagytam a végére. Ugyan rövid időt töltöttek el a dalfesztiválon, a legjobb helyezésük a második hely. Ha most épp valaki megkérdezné, hogy mit gondolok, milyen a jó és hatásos visszatérés a versenyre, akkor ez az. Idén az országot a 13 éves Freya Skye képviseli a Lose My Head című dalával. Freya és a Lose My Head belsőleg lett kiválasztva. Freya 5 éves kora óta szeret énekelni, miután kapott egy karoke gépet. Szabadidejét szereti a Ruby nevű kutyájával tölteni, de emellett autodidakta módon tanul zongorázni és követi kedvenc futballcsapatát is. A covid alatt saját kislemezt írt és kiadta debütáló dalát, ami az I Love The Way. Freya dalát olyan szerzők írták, akik olyan nevekkel dolgoztak együtt, mint Ava Max, Megan Thee Stallion, Pharrell Williams vagy Jonas Blue. A dal egy kimerítő és romló barátságról szól, ahol a dolgok igen egyoldalúvá válnak és maga mögött akarja hagyni. „Egy esős napon az üvegen keresztül nézegetve ennyi kellett és megpróbáltam a csodaországomban maradni, de nem volt szerencsém. Túl messzire vittem, amikor azt mondtam, hogy nem, és folyamatosan dupláztam. De Őszintén, nem látod, hogy ez az én bulim?”. Már első hallásra megkedveltem a dalt. Freya hangja nagyon jó, a dal fülbemászó. Egy nagyon jó és rádióbarát popdalnak gondolom és egy még inkább erős visszatérésnek. Szövegben ugyan nem a legerősebb, de ettől most el tudok tekinteni, mert maga a dal magas színvonalat képvisel. Ugyan hallottam már ezt egy nem túl fényes előadásban a kis énekesnőtől, de reménykedek benne, hogy vasárnapra összeszedi minden erejét és hangját, mert Őt egy potenciális győztesnek gondolom Grúzia mellett. Sok sikert Freya!

https://www.youtube.com/watch?v=-p_L-vr3Mdc

(wiwibloggs.com, junioreurovision.tv)

About Author

Junior Eurovízió 2022: Spanyolország, Egyesült Királyság, Ukrajna
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top