ESC Hungary

ESC 2019

Észak-Macedónia: Tamara Todevska – Proud

Az MRTV januárban jelentette be, hogy Tamara Todevska fogja képviselni Macedóniát a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Az Eurovízió már nem ismeretlen a kétségkívül tehetséges énekesnő számára, ugyanis korábban többször is énekelt már a verseny színpadán. 2014-ben nővére, Tijana vokalistája volt, 2004-ben pedig Tose Proevski mögött vokálozott. 2008-ban azonban ennél is nagyobb szerep jutott neki a dalversenyen, ugyanis Vrcak és Adrian Gadzha mellett Ő volt a harmadik énekes, aki képviselte a balkáni országot a Let Me Love You című dallal. Akkor a 14. helyen végeztek az elődöntőben, így nem sikerült továbbjutniuk.

Tamara néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Proud című dalt fogja előadni Tel-Avivba. A dalt eredetileg hétfőn mutatták volna be, de a dal témája miatt ezt mára, a nemzetközi nőnapra halasztották. A dal zenéjét Darko Dimitrov, Robert Bibliov és Lazar Cvetkoski szerezte, a szöveget pedig Kosta Petrov és Sanja Popovska írta. S hogy idén végre sikerül kétszer is fellépnie a verseny színpadára? Az május 16-án fog kiderülni, mivel Tamara a második elődöntő második felében bizonyíthatja, hogy megérdemli a továbbjutást.

https://www.youtube.com/watch?v=Sw-NQ1a1zZ0

(esc-plus.com)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top