ESC Hungary

Eurovízió 2023

Eurovízió 2023: Nem Ukrajna lesz a házigazda

Az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerése után az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) megvizsgálta a következő verseny megrendezési lehetőségeit Ukrajna közmédiájával, az UA:PBC-vel, akik már színpadra vitték az eseményt 2005-ben és 2017-ben is.

Jól ismert tradícióvá vált, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál győztese lesz a következő évben a házigazda, mellyel különböző feltételeknek kell megfelelni, beleértve az esemény megrendezésének életképességét, illetve valamennyi érdekelt fél, ide értve a közönség biztonságát is.

Figyelembe véve a a győztes ország területén az orosz invázió óta tartó háborút, az EBU időt szakított egy teljes körű becslésre és egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, melyben segítségünkre volt mind az UA:PBC, mind pedig külső szakértők, akik kitértek a biztonsági és védelmi problémákra is.

Az Eurovíziós Dalfesztivál egyike a világ legösszetettebb televíziós produkcióinak, több száz munkatárssal és résztvevővel, az előkészületekhez 12 hónapnyi idő szükséges.

Az objektív elemzést követően, az Eurovíziós Dalfesztivált irányító Referenciacsoport nagy sajnálattal arra a következtetése jutott, hogy a jelenlegi körülmények miatt, amilyen garanciák szükségesek a házigazda közmédia részéről az Eurovíziós Dalfesztivál biztonsági és lebonyolítási kritériumainak teljesítésére, az UA:PBC részéről nem teljesíthető a következő Eurovíziós Dalfesztivál megszervezése és legyártása a verseny szabályai szerint.

Az EBU szeretné megköszönni UA:PBC-nek a szívből jövő együttműködést, az elkötelezettséget különböző forgatókönyvek létrehozásában, amióta a Kalush zenekar győzött május 14-én Torinóban. Szeretnénk kifejezni csalódottságunkat és szomorúságunkat azért, hogy a következő évi verseny nem jöhet létre Ukrajnában.

Az EBU az invázió óta számos területen támogatja az UA:PBC-t. Gondoskodunk arról, hogy ez a támogatás folytatódjon, hogy az UA:PBC fenntarthassa az ukránok számára nyújtott nélkülözhetetlen szolgáltatásait.

A döntés eredménye értelmében, a szabályoknak megfelelően, illetve a verseny folytonosságának biztosítása érdekében az EBU elkezdi a tárgyalásokat az idei évben második helyezést elérő brit BBC közmédiával, mint a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál esetleges házigazdájával.

Szándékunkkal teljesen megegyezően Ukrajna győzelme tükröződni fog a jövő évi műsorokban, ez lesz a prioritásunk a lehetséges házigazdákkal folytatott megbeszéléseink során.

(EBU sajtóközlemény)

Eurovízió 2023: Nem Ukrajna lesz a házigazda
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top