Görögországnak köszönhetően ma is bővült egy dallal a 64. Eurovíziós Dalfesztivál mezőnye. A görög közszolgálati televízió a rengeteg pletykát követően február közepén jelentette be, hogy a 29 éves Katerine Duska kanadai-görög énekesnő fogja képviselni Görögországot Tel-Avivban, de a dal bemutatására egészen ma estig kellett várnunk.
Az Eurovízión egykor szebb időket megélt Görögországot tavaly Yianna Terzi képviselte, ám az énekesnő etnoballadája nem volt elegendő a továbbjutáshoz, így az ERT úgy döntött, hogy egy ideig biztosan mellőzik a népzenei elemeket a dalaikból, és idén egy popdallal fognak indulni. Emellett a csatorna döntése értelmében Katerina jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodhat, ugyanis az ERT a tavalyihoz képest majdnem megduplázta az Eurovízióra szánt összeget.
Katerine dalának címe Better Love, amit egy londoni stúdióban vettek fel. A dalszerző maga Katerine, illetve Leon Of Athens és David Snaddon. A dalt május 14-én az első elődöntő második felében hallhatjuk először.
(escxtra.com)
About Author
