ESC Hungary

Interjú

Gotthy: Tudtam, hogy mit akarok kiírni magamból, és bízom benne, a közönség is úgy látja, hogy ez sikerült!

Gotthy is A Dal 2019-nek köszönhetően tehet szert ismertségre. A veszprémi származású énekes a Csak 1 perc című dallal száll versenybe azért, hogy elnyerje a jogot Magyarország képviseletére Tel-Avivban. Sikerült Vele felvennem a kapcsolatot, majd lelkesen válaszolt a kérdéseimre.

Bevallom, én korábban még nem hallottam rólad. Mit lehet rólad tudni?

Gyerekkorom óta zenélek, és mindig is imádtam, hiszen hat évig klarinétoztam, és amellett hogy énekelek, jelenleg zongorázni tanulok. Polgári hivatásomként pedig Veszprém egyik kiemelkedő ingatlanirodájánál dolgozom mint referens és értékesítési mentor.

Kik vannak hatással a zenei tevékenységedre? Van példaképed?

Természetesen vannak. Magyarországról kiemelkedő szerepet játszik a zenei életemben Molnár Ferenc „Caramel”. Az Ő hatására kezdtem el az énekléssel komolyabban foglalkozni 10 évvel ezelőtt. Vele együtt Király Viktor, Radics Gigi, Hien és még sok más tehetséges zenész, énekes, előadó az, akire felnézek itthon. Külföldi előadók tekintetében Justin Timberlake, Sam Smith, James Artur, Bruno Mars, Michael Jackson, Ne-Yo, Brian McKnight, Anthony Hemilton, Mario és a OneRepublic a jelenlegi kedvenceim.

Milyen körülmények között született meg a Csak 1 perc?

Relatíve könnyen született meg a dal. Norbi nagyon elkapta azt a vonalat amit szerettünk volna, és részemről is könnyedén jött a szöveg. Tudtam, hogy mit akarok kiírni magamból, és bízom benne, a közönség is úgy látja, hogy ez sikerült!

Miről szól a dalod? Mi a dal üzenete?

Egy pár évvel ezelőtti tapasztalatomat szerettem volna kiírni. Az első olyan „katarzist” az életemben, amikor megismerkedsz valakivel, és abban a pillanatban tudod, hogy Vele sokszor szeretnél még találkozni. Ebből született meg végül a „Csak 1 perc”.

Milyen színpadképpel készültök a versenyre?

Látvány tekintetében úgy gondolom, egy elég erős vizuált sikerült összeraknunk az élő show-ra, vokalista és két táncos segítségével. A többi legyen meglepetés.

Miért jelentkeztél A Dalba?

Mindig is szerettem volna megmutatni magam „a nagyvilágnak”, és úgy érzem, ennek most jött el az ideje. Szeretném, ha minél több emberhez sikerülne eljuttatni a dalomat, az üzenetemet és azt, milyen előadó vagyok én.

Mit vársz A Dal 2019-től? Milyen eredményre számítasz?

Egy életre szóló élményt, ami már most is megvan, hiszen az előkészületek mind nagy izgalommal töltenek el. Természetesen az álmom kijutni Tel-Avivba, de mindenképpen szeretnék a döntőig eljutni, s bízom benne, hogy méltónak tartanak majd erre az emberek.

Szoktad követni az Eurovíziót? Van kedvenc Eurovíziós dalod, előadód?

2014-2015 körül kezdtem el követni a hazai és külföldi nagy versenyeket. Freddie dala, a „Pioneer”, Kállay Saunders András dala, a „Running” és a tavalyi AWS dala a „Viszlát nyár!” is nagyon megfogott, amikor először hallottam. Külföldi előadók közül Robin Bengtsson és az „I Can’t Go On” című dala, a komplett színpadi felépítése, előadása egyszerűen lenyűgözött.

A jövőre nézve milyen terveid vannak?

Idén jelenik meg az első nagylemezem „Nem állok meg!” címmel, digitális formátumban. Jelenleg minden erőnkkel ezen dolgozunk, továbbá több videoklip forgatását is tervezzük idén a menedzsmenttel, közreműködőként és szólóban is. Ha minden a tervek szerint alakul, az egyiket egy lenyűgöző, külföldi helyszínen készíthetjük el.

Mit üzensz az ESC Hungary olvasóinak?

Bízom benne, hogy el tudom nyerni a támogatásukat, hiszen a „Csak 1 perc” egy nagyon önazonos és hiteles dalom. Fontos számomra, és remélem nagyon sokan szavaznak majd rám.

Gotthy-nak köszönjük szépen az interjút, A Dalban pedig sok sikert kívánunk!

Hozzászólások
Ugrás