A Dal 2016

Group’n’Swing: Nem szabad félni nyíltan beszélni az érzéseinkről

Szerző: Mádi Sándor

Idén közelebb hozzuk a Dal 2016 énekeseit, egy-egy rövidebb interjút készítünk velük, most a Group’n’Swingen volt a sor. Olvassátok el a velük készült interjúnkat!

 

Mádi Sándor: Hogyan is indult a Group’n’Swing? Mit emelnétek ki, ha a három legnagyobb mérföldkövet kellene bemutatnotok?

Mihályi Réka: A zenekar 2006-ban alakult, úgyhogy idén ünnepeljük a 10 éves születésnapunkat! Mivel a fennállásunk óta minden apró lépcsőfokot saját magunk jártuk be, talán ezért olyan fontos számunkra minden egyes kis vagy nagyobb mérföldkő. Természetesen nagyon büszkék vagyunk a Fonogram díjunkra, a Retikül dalunk fantasztikus sikerére, a Jótékonysági koncertjeinkre, bónuszként pedig a folyamatosan bővülő törzsközönségünket szeretnénk kiemelni, mert ők aztán tényleg minden egyes koncertünk mérföldkövei! 🙂

MS: Már korábban is próbálkoztatok a Dallal, sőt óriási sikert értetek el, hiszen az egyik műsornak a főcímdala is lett. Mi motivált abban, hogy idén ismét próbát tegyetek?

Réka: A szeretni fáj c. dalunk alapkoncepcióját Romhányi Áron, zeneszerzővel már évekkel ezelőtt megírtuk, de akkor a fiók mélyére került. Valószínűleg akkor még nem álltam készen, hogy minden porcikámmal sajátomnak érezzem a dal felfokozott lüktetését. Idén viszont előkerül újra és azt gondolom beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Orbán Tamás szövegével pedig egy olyan képest fest le ez a dal, melyben az emberi szív egyszerre retteg, haragszik, lázad, menekül, de legbelül mégis feloldozásért kiállt. Ezért is van az, hogy minden egyes eléneklés alkalmával ugyanolyan fájdalommal szakad bele a szívem.

MS: Gájer Bálint korábban a csapat férfi énekese volt, 2014 óta azonban már szóló produkcióval lép színpadra. Mit szóltok idei dalához, a Speed bumphoz?

Réka: 2014 óta Magyar Bálint a Group’n’Swing zenekar férfi énekese, akivel idén közösen énekeljük a Szeretni fáj c. dalunkat. Egyébként nagyszerűnek tartom, hogy sok új zenei stílus mutatkozik be az idei 30 legjobb dal között, mint például Gájer Bálint verseny dala is! Neki is, mint ahogy az összes többi előadónak nagyon sok sikert kívánunk!

MS: Követitek az Eurovíziós Dalverseny eseményeit? Vannak kedvenc Eurovíziós előadóitok, dalaitok?

Réka: Az Eurovíziós Dalverseny eseményeit nézve egyrészről az ABBA popzenekart emelnénk ki, hiszen hosszú évekig látták el a könnyűzenei palettát jobbnál jobb dalokkal. Motiváló látni, hogy a profi munka hosszú távon hogyan tud értéket közvetíteni. Másrészről pedig a berlini születésű Roger Cicero, aki a 2007-es Eurovizios Dalfesztiválon képviselte hazáját nagyon közel áll a szívünkhöz zeneileg, művészileg. Ő az ékes példája annak, hogy a swing stílus is tökéletesen megfér a sok disco, pop zenei stílus mellett. Tulajdonképpen ő volt a mi „példaképünk”, amikor a Retikül című dalunkkal jelentkeztünk a DAL versenyébe.

MS: Az elmúlt évek a Dal nyertesei közül a kik a kedvenceitek? Ki az akivel szívesen zenélnétek együtt egy dal erejéig?

Réka: Szeretjük, ha valami, illetve valaki értéket közvetít és szakmailag is stabil lábakon áll. Nemrég volt szerencsénk Charlie-val együtt dolgozni, – aki 1998-ban képviselte hazánkat Nagy-Britanniában – ami egy maradandó zenei élmény volt számunkra, így elsősorban őt emelnénk ki, de Rúzsa Magdival is érdekes lehet egy közös dal!

MS: Mi a dalotok üzenete?

Réka: Az emberi mosoly mögött gyakran megbújhat olyan fájdalom vagy rettegés, mely a lelkünket és a testünket egyaránt mérgezheti. A Szeretni fáj c. dalunk lerántja a leplet arról az érzésről, amikor egyrészről fájhat az, ahogy bennünket „szeretnek”, másrészről pedig fájhat akár az is, ahogy mi magunk „szeretünk”. Ennek a fájdalomnak megéléséhez nem kell nőnek lenni, lehet az ember férfi, gyerek, felnőtt vagy idős. A négy fal biztos menedéket nyújthat, de egy idő után nem szabad félni nyíltan beszélni ezekről az érzésekről, vagy akár segítséget kérni!

Közhely lehet, de mégis nagyon fontos ismételni – és ezzel, minden bajban lévőnek szeretnénk üzenni – ez csak egy ócska nap/hónap/év, de nem egy ócska élet!

MS: Ha kiderül, hogy megnyeritek a február 27-i versenyt, mi lesz az első dolgotok?

Réka: Az évek során megtanultunk minden apró pozitív dolognak őszintén örülni és minden esetleges negatívumból leszűrni a hasznos következtetéseket. Bárhogy is alakul a verseny, mi hálásak vagyunk a lehetőségért, hiszen öröm látni, ahogy a verseny hatására, attól függetlenül, hogy nem feltétlenül versenyként fogjuk fel, összekovácsolódik még jobban a zenekarunk!

MS: Végül, de nem utolsó sorban: szeretnétek-e üzenni valamit az ESCHungary olvasóinak?

Réka: Köszönjük, hogy a DAL eseményeinek követésével részesei a művészetünknek, ezzel megtisztelve nem csak Bennünket, de a műsor minden egyes résztvevőjét! Minden esetben igyekszünk értéket közvetíteni és bízunk benne, hogy abból az örömből, ami a munkánkat övezi, át tudunk adni egy kis csomagot!

 

Köszönjük az interjút a Group’n’Swingnek, különösen Mihályi Rékának, hogy időt szakított a válaszokra, valamint külön köszönet Gönczi Dorkának a közreműködésért. Sok sikert kívánunk a Dal 2016-ban!

Hallgassátok meg a Group’n’Swing dalát, melyet a második elődöntőben, azaz ezen a héten szombaton 19:40-es kezdettel követhettek figyelemmel a Duna TV-n és a Duna World-ön.

Hozzászólások
Ugrás