ESC Hungary

Interjú

Heatlie Dávid: Nem akartunk sokat, csak mást csinálni

Heatlie Dávid eddig a háttérben zenélt, de most úgy döntött, hogy előlép a dobok mögül. A fiatal fiú, akivel sikerült felvennem a kapcsolatot, szombaton lép A Dal színpadára, ahol a La Mama Hotel című dallal próbálja meg lenyűgözni a zsűrit. Én már tudom, hogy nagyon vicces és közvetlen, de olvasd el az interjút és győződj meg erről saját magad is. Beszéltünk a zenei karrierjéről, a daláról, az Eurovízióról és a terveiről is.

Már régóta zenélsz, de korábban nem hallottunk rólad sokat. Mesélj egy kicsit magadról. Hogyan indult be a zenei karriered?

Eltakartak a cintányérok. 12 éve dobolok a Neoton Familia Sztárjai produkcióban. Járjuk az országot, Arénázunk, pár éve voltunk Moszkvában, sőt Torontóban is. Egyedül azonban ritkán jelentem meg a nagy nyilvánosság előtt. Nem volt miért, most azonban úgy érzem, kezd valami kialakulni körülöttem. Írok dalokat, amiket szeretnek előadni.

Az ország egyik leghíresebb énekesnőjének vagy a fia. Mit gondolsz, ez hatással van a karrieredre? Ha igen, akkor pozitívan vagy negatívan ítéled meg a hatást?

Hatással van mindenképpen. Sokan így emlegetnek: Csepregi Éva fia. Ezt szerintem már valamilyen szinten kinőttem, de nem szeretném titkolni, hogy honnan jöttem, sőt, nagyon büszke vagyok Édesanyámra. Sokan fogják és mondjak, hogy: persze, mert a Csepregi fia… Ezt meg kell tanulnom kezelni. Rajta vagyok.

Kik vannak hatással a zenei életedre? Ki a példaképed?

Példakép van, nem is egy. Zenében Dave Grohl nevét hoznám fel. Ő az, aki sosem áll le, és mindig annyit ad, amennyi benne van. Az ő esetében ez hatalmas energia, amit mindig csodáltam. Mindenféle zenét hallgatok, szeretem a show-műsorokat, filmeket. Ezek mind hatással vannak rám.

Hogyan született meg a versenydalod?

Tavaly írtuk, pont egy éve. Nem akartunk sokat, csak mást csinálni. Nem gondoltuk volna akkor meg, hogy idáig eljutunk, most se fogjuk fel.

Miért neveztél be A Dalba? Mi a célod? Csak a győzelem számít?

Poénból mondanám hogy csak a győzelem számít, de nem így van. Szeretnék bizonyítani, bedobtam magam a mélyvízbe, rengeteg profi előadó mellett. Sokat szeretnék tanulni, és megmutatni, hogy mi rejtőzik bennem.

Miről szól a dalod? Mi az üzenete?

A kapunyitási pánikról. Elköltözni otthonról, a saját talpadon állni. Elszakadni a Mama Hoteltől. Ez egy aktuális probléma az én generációmnál, amiről keveset beszélünk, mi most megtettük.

Milyen színpadképpel készülsz? Milyen látványra számíthatunk?

Azért meglepetés ez, mert még én sem tudom. Nem vagyok az a nyugodt arc ha színpadról van szó. Esélyes hogy megörülök!

Mennyire szoktad követni az Eurovíziót? Van kedvenc Eurovíziós dalod?

Minden évben megnézem. Szeretem. A magyarok közül a kedvencem az AWS dala volt. Nem csak a dal, az egész produkció és amit maga után hagyott… mindenki erről beszélt. Olyan volt, mint egy történelmi esemény. Te hol voltál, amikor az AWS nyert? Olyan nagy hír volt! Szerintem így kell ezt csinálni. Magukat adták, és senki nem kért tőlük többet. Nemzetközi szinten pedig a kedvencem a holland The Common Linnets volt, nagyon hangulatos kis dal.

A jövőre nézve milyen terveid vannak?

Szeretnék dalokat írni, koncertezni, és utazni. Remélem ,találkozom végre egy olyan bűvésszel, aki elárulja a trükköket.

Mit üzensz az ESC Hungary olvasóinak?

Üzenem az olvasóknak, hogy nézzék meg a műsorokat a YouTube-on: ez a Konyha Show. Endre Park Vlog, ahol én, nem én vagyok.

A konyha Show egyik epizódját ide kattintva tudjátok megnézni.

Köszönjük szépen az interjút, A Dalban pedig sok sikert kívánunk!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top