ESC Hungary

ESC 2018

Horvátország: Franka Batelić – Crazy

Horvátország 2016-ban tért vissza a versenyre, azóta pedig nem csak mindkétszer döntőztek, de tavaly sikerült is javítani az előző évi eredményükön. Akárcsak az előző években, a HRT ismét belsőválasztással döntött Horvátország Eurovíziós képviselőjéről. A napokban a HRT véget vetett a találgatásoknak és bemutatták képviselőjüket, aki nem más mint a 25 éves Franka. A versenydal címe pedig Crazy, azaz Őrült.

A dal szövegét maga Franka írta, a zenét pedig a Horvátországban nagy tiszteletnek örvendő Branimir Mihaljevic szerezte. Branimir Mihajlevic írta Horvátország 2010-es dalát, a Lako je sve-t, amit a Femminem adott elő, de sajnos nem sikerült a döntőben is előadniuk, mivel csak a második elődöntő 13. helyét sikerült megszerezniük.

Franka nevét 2007-ben ismerte meg egész Horvátország, amikor 17 évesen megnyerte a Showtime nevű tehetségkutatót. Bár jelentek meg kislemezei, 2017-ig úgy tűnt, hogy a fiatal énekesnő elhagyta a zenei pályát, de ekkor a S tobom című dalával újra reflektorfénybe került. A dal azonnal a horvát rádiós toplisták elejére került.

Hogy sikerül-e Horvátországnak sorozatban harmadszor döntőzni, az hamarosan kiderül. Franka május 8-án, az első elődöntő második felében fogja előadni dalát.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top