ESC Hungary

Junior 2020

Ilyen színpadot kell felépítenie a tévétársaságoknak a Junior Eurovízióhoz

Körülbelül egy hónapja jelentette be az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, hogy milyen módon lesz megrendezve a 2020-as varsói Junior Eurovíziós Dalfesztivál. A verseny legnagyobb különlegessége az lesz, hogy a pandémiára tekintettel minden versenyző az őt nevező tévétársaság stúdiójában fogja előadni a produkcióját. A versenyzők fellépését előre fel fogják venni, nem lesz élő körkapcsolás. Ahhoz, hogy azonos esélyekkel indulhassanak az előadók, egy egységes színpadot kell felépíteni, ezzel együtt minden résztvevő delegáció számára ugyanazokat az erőforrásokat kell biztosítani minden országban. A spanyol RTVE közmédia osztotta meg azt a dokumentációt, aminek alapján tendert írtak ki olyan cégeknek, akik biztosítani tudják a színpadhoz szükséges LED technológiát – tudósít a Wiwibloggs eurovíziós szaklap.

A 2020-as Junior Eurovízió egységes színpadának tervrajza

A színpad tervrajza alapján egy 18×20 méter területű színpadot kell felépíteni, mely egy kört foglal magában. A 14 méter átmérőjű kör kerületének felén lesz a 4,5 méter magas ledfal, szemből a ledfal két végpontjának távja 13,64 méter.

Az RTVE olyan beszállítót keres, aki biztosítani tudja a nagy, félköríves ledfalat, a színpad LED padlóját és egy gömbölyű LED kijelzőt. Noha a spanyol közmédia csak a LED-re írta ki a tendert, a színpadhoz szükségesek lesznek reflektorok és kamerák is. Mindenesetre a színpadot a közmédia egyik madridi stúdiójában fogják felépíteni. Az ütemezés szerint október 19-re kell teljesen kész lennie a színpadnak, október 20-án lesznek a próbák, október 21-én pedig az éles felvételt fogják elkészíteni. Az RTVE 16700 eurót, azaz körülbelül 6 millió forintot szán a színpadra. Arról nincs információ, hogy a többi televíziótársaság is ugyanilyen feltételekkel és ütemezéssel készül-e a Junior Eurovízióra.

A Junior Eurovízió 2020 a 2021-es Eurovízió C és D tervének főpróbája is lehet. A C terv szerint néhány ország versenyzője otthon fog fellépni, a D szerint pedig – mint az idei Junior Eurovízió esetében – minden versenyző az otthoni tévéstúdióban fog énekelni.

Az idei Junior Eurovízión 13 ország vesz részt: Fehéroroszország, Franciaország, Grúzia, Hollandia, Kazahsztán, Lengyelország, Málta, Németország, Oroszország, Örményország, Spanyolország és Szerbia. Ezek közül 8 ország már kiválasztotta az előadót és a dalt is, hamarosan részletesen beszámolunk a versenyzőkről.

(wiwibloggs.com)

About Author

Ilyen színpadot kell felépítenie a tévétársaságoknak a Junior Eurovízióhoz
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top