ESC Hungary

Eurovízió 2023

Liverpool lesz a házigazdája a 67. Eurovíziós Dalfesztiválnak 2023-ban

A 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét május 9-én kedden, a másodikat május 11-én csütörtökön, a nagy döntőt pedig május 13-án szombaton fogják megrendezni az Egyesült Királyságban, azon belül is Liverpoolban, még pontosabban az M&S Bank Arénában.

Ez lesz a 9. alkalom, amikor az Egyesült Királyság ad otthont az Eurovíziónak. London négyszer volt eddig házigazda (1960, 1963, 1968 és 1977), illetve 1972-ben Edinburgh, 1974-ben Brighton, 1982-ben Harrogate, 1998-ban Birmingham, majd 25 év után 2023-ban Liverpool.

https://www.youtube.com/watch?v=ijk0m0QZcWE

A 2023-as Eurovízió házigazda közmédiája a BBC, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU), illetve a tavalyi győztes Ukrajna közmédiájával, az UA:PBC-vel közösen fogják létrehozni.

Liverpool régen nagy iparváros volt, most az egyik legdinamikusabban fejlődő kulturális központ. Agglomerációjában 2,2 millióan élnek, az 5. legtöbb turistát vonzó város az országban. Az UNESCO listáján a zene városaként szerepel, a Beatles otthona, híres futballjáról, 2008-ban Európa kulturális fővárosa volt, sok galéria és múzeum várja az idelátogatókat. Emellett remek tömegközlekedési rendszere is van.

A 2023-as Eurovízió helyszíne, az M&S Bank Aréna a Liverpooli Kiállítási Központ része, 2008-ban épült, 11000 fő befogadására képes.

Eddig 33 ország erősítette meg részvételi szándékát (Magyarország nincs a listán):

Albánia, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Izrael, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, portugál, Románia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna.

Október közepéig lehet jelentkezni a fesztiválra a nemzeti közműsor szolgáltatóknak, és körülbelül december közepéig léphetnek vissza büntetés nélkül.

(eurovisionworld.com, eurovision.tv)

Liverpool lesz a házigazdája a 67. Eurovíziós Dalfesztiválnak 2023-ban
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2022

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top
%d bloggers like this: