ESC Hungary

Eurovízió 2021

Ma este: Eurovíziós Dalfesztivál 2021 – első elődöntő élő közvetítéssel

Két évet vártunk erre a napra: Marc-Antoine Charpentier Te Deum című művének nyitánya után elindul a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál élő adásainak sorozata Hollandiából, azon belül is a Rotterdam Ahoy Kongresszusi Központ és Többfunkciós Arénából. Magyarország 17 alkalommal vett részt eddig a fesztiválon az 1994-es debütálás óta, 2011 óta, amikor Wolf Katit indult a versenyen, azóta megszakítás nélkül 9 évig minden évben küldtünk versenyzőt. Az MTVA azóta már kétszer is úgy rendezte meg A Dalt, hogy nem az Eurovíziós részvétel volt a győztes fődíja. Viszont tavaly elmaradt a fesztivál is, idén pedig újra az a helyzet állt elő, hogy vadászni kell a lehetőséget, hogy melyik adó fogja közvetíteni a három élő showt. Mindenesetre Magyarország nem vesz részt az idei Eurovízión, de még ebben a helyzetben is lehet nézni az élő adást itthonról, csak nem a szokásos módon. Nos, akik az osztrák, a szlovén, a horvát, a szerb vagy a román határ közelében élnek, és be tudják hangolni a tévéjükön azt a külföldi nemzeti adót, vagy ilyen csatornák megtalálhatóak a kábeltévéjükön vagy műholdvevőjükön, ők tudják tévén keresztül is nézni. A legbiztosabb az, hogy ha az Eurovízió hivatalos csatornáján követik az eseményeket az érdeklődők, eredeti hanggal, kommentár nélkül. Akinek okostévéje van, az pedig át tudja küldeni telefonról az adást a tévé képernyőjére, bár az okostévék mindegyike fel van szerelve YouTube alkalmazással is. A telefon képének átküldésére itt található egy leírás Android rendszerre.

2021.05.18 kedd 21:00
Eurovíziós Dalfesztivál 2021 – első elődöntő
élő közvetítés

Az első elődöntő résztvevői:
1 – Litvánia – The Roop – Discoteque
2 – Szlovénia – Ana Soklič – Amen
3 – Oroszország – Manizha – Russian Woman
4 – Svédország – Tusse – Voices
5 – Ausztrália – Montaigne – Technicolour
6 – Észak-Macedónia – Vasil – Here I Stand
7 – Írország – Lesley Roy – Maps
8 – Ciprus – Elena Tsagrinou – El Diablo
9 – Norvégia – TIX – Fallen Angel
10 – Horvátország – Albina – Tick-Tock
11 – Belgium – Hooverphonic – The Wrong Place
12 – Izrael – Eden Alene – Set Me Free
13 – Románia – ROXEN – Amnesia
14 – Azerbajdzsán – Efendi – Mata Hari
15 – Ukrajna – Go_A – Shum
16 – Málta – Destiny – Je me casse

Az idei fesztivál különlegessége, hogy még mindig tart a pandémia, a COVID-19 helyzet miatt a szervezők és a helyi hatóságok komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be. Minden alkalommal, amikor a delegációk a verseny helyszínére érkeznek, gyorsteszt alá vetik őket, és aki fennakad a teszten, azt elkülönítik addig, amíg meg nem érkezik a PCR teszt eredménye. Ha netalán emiatt nem tudnának részt venni az élő adáson, akkor a minden résztvevő által otthon, a helyi közmédia által előre elkészített teljes produkcióval fognak versenyezni. Emiatt a rendezők lehetőséget adtak arra is, hogy ha a pandémia miatt nehézségbe ütközik a delegáció utazása, akkor otthonról, a fent említett „biztonsági felvétellel” szálljanak versenybe a résztvevők. Ausztrália versenyzője hosszas tanakodás után végül élni fog a lehetőséggel, ma este a helyi tévéstúdióból fogja követni az eseményeket, és szintén „otthon” alakította ki a helyi tévétársaság a versenyző és delegációjának pihenőjét, a Green Room-ot. Minden országnak van biztonsági felvétele, ezeket a felvételeket jövőhét szombaton fogja levetíteni a versenyt szervező EBU a YouTube-on.

A másik érdekesség, hogy a versenyzők idéntől használhatnak előre felvett hangokat, amit főleg a vokálnál tudnak használni. Így a zenekar és a háttérénekesek után már csak a szólista éneke és a színpadi produkció, a showtánc marad élő. Hozzá kell tenni, hogy ez csak egy lehetőség, színpadi vagy „bújtatott” élő vokálra van lehetőség. Bújtatott vokál az, amikor a vokálszekció nem része a színpadi produkciónak, a színpad mellett, vagy a színpad nem központi részén segítik a szólistát.

Készítettünk szavazási segédletet a két elődöntőhöz, aki szeretne pontokat osztogatni, különböző szempontok alapján értékelni a látottakat és hallottakat, az nyomtassa ki ezeket a segédleteket.

A legutolsó információink alapján nem lehet Magyarországról szavazni, mert az Eurovízió app csak az SMS elküldését könnyíti meg. De várjuk ki a végét, meglátjuk hogy a dalok elhangzása után mit fog engedni a mobilalkalmazás, ezt előre le lehet tölteni.

A szavazási szünetben Davina Michelle énekesnő és Thekla Reuten színésznő Ruben van Leer rendezésében egy olyan produkciót fog bemutatni, ami a Delta Works gátrendszer területét mutatja be, ami a világ legnagyobb zsilipes gátrendszere. 3 km hosszú, 62 acél zsilippel rendelkezik, a zsilipek 240 méter hosszúak. Az országot elárasztó vihardagályok kivédésére hozták létre. Ráadásul Hollandia nagy része mesterségesen kiszárított tengerfenéken fekszik, ezen területeket is védik a gátak. Visszatérve a produkcióra, a kiterjesztett valóság technikáját alkalmazva egy igazi vízi világ fog megjelenni az Ahoy Arénában.

A verseny előtt és után lesz élő bejelentkezés a szakértőinkkel, a pandémia miatt Home Office sajtóközpontból fogunk jelentkezni. Jó szurkolást, jó szórakozást!

(eurovision.tv)

Kiegészítés: A 2021-es Eurovízió YouTube közvetítése Ausztráliából, Görögországból, Lettországból, Litvániából, Ukrajnából, az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból nem elérhető, ezen országokban csak a helyi televíziós közvetítésen keresztül lehet majd nézni a showt.

About Author

Ma este: Eurovíziós Dalfesztivál 2021 – első elődöntő élő közvetítéssel
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top