Akik május 17-én követték velem az első elődöntő zsűris próbáján az ESC Hungary live blogot, azok olvashatták, hogy micsoda hibák történtek a...
Az idei év a bukmékerek szerint az automatikus döntősök aranykorát hozhatja el: Olaszország és Franciaország fej-fej mellett fog szerintük küzdeni az első...
Szinte hihetetlen, de a COVID-19 árnyékában (Ausztrália nem tudott elutazni, Izland a fertőzés miatt karanténból követi az eseményeket és felvételről megy a...
Megszületett a zenei producerek döntése a 2021-es Eurovízió Nagy Döntőjének fellépési sorrendjéről, az előzetes „feles sorsolások” és a házigazda Hollandia által korábban...
Ma este folytatódik a küzdelem a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál trófeájáért. A mai fordulóban 17 produkciót állítanak színpadra az elődöntőn részt vevő delegációk,...
Két évet vártunk erre a napra: Marc-Antoine Charpentier Te Deum című művének nyitánya után elindul a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál élő adásainak sorozata...
Ma befejeződött a második próbák sorozata a második elődösök számára. Holnap az automatikus döntős országok jönnek, vasárnap pedig kiteszik a zárva táblát...
Észak-Macedónia versenyzője, Vasil szintén szeretett volna versenyezni a tavalyi Eurovízión, de annak eltörlése miatt a helyi közmédia adott neki egy újabb esélyt,...
Ma este három országban rendeznek Eurovíziós műsorokat. Megismerhetjük Szlovénia versenydalát, második elődöntőjéhez érkezik Portugália, míg Svédország már a negyedik elődöntővel jelentkezik. Nézzük...