Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Németország

A 25 éves Isabella Levina Lueen Bonnban született, zenész családból származik. 9 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével, első énekversenyét 2001-ben nyerte. 2010-ben egy londoni zeneiskolában folytatta tanulmányait, ahol az éneklés mellett dalszerzői tudását is tökéletesíthette. Az Eurovíziós válogatót remek lehetőségnek tartotta a reflektorfénybe kerüléshez, de a győzelemről álmodni sem mert volna. A versenyen körülbelül 2000 tehetséges énekest kellett legyőznie a siker érdekében.

Levina a “Perfect Life” (Tökéletes élet) című dallal próbál javítani Németország elmúlt évekbeli rossz sorozatán. A dal szerzői: Lindy Robbins, Dave Bassett és Lindsey Ray olyan hírességekkel dolgoztak már együtt, mint David Guetta, Demi Lovato, Anastacia. A “Perfect Life” szerint az élet egy kaland, mely arra ösztönöz minket, hogy a céljaink elérése érdekében merjünk kockázatokat vállalni, ne féljünk a hibázás lehetőségétől és a negatív szituációkban próbáljuk megtalálni a pozitív dolgokat.

Személyes vélemény: Németország visszatért ahhoz a válogató formához, melyet korábban Lena esetében használtak és ami meghozta számukra a várva várt sikert. Bár Levina valószínűleg nem fog beleszólni a győzelemért folyó harcba, de szerintem -a várakozásokkal ellentétben- nem is végez majd az utolsó helyek egyikén. Maga a dal kellemes, rádióbarát, energikus, én megelőlegezek nekik egy tisztes középmezőnyt. Pontszám: 8/10.

Forrás: eurovision.tv, esckaz.com

Hozzászólások
Ugrás