Napi Eurovízió 2017: Szlovénia
Omar Kareem Naber 1981. július 7-én született Ljubljanában. Édesanyja zongoratanár, édesapja, a Jordániából származó Samir Naber fogorvos. Omar édesapja nyomdokait követve fogtechnikusnak tanult, de végül úgy döntött, hogy az énekesi pályát választja. 16 éves kora óta foglalkozik aktívan a zenével, gitáron, basszusgitáron és zongorán játszik, ezen kívül dalszerzéssel is foglalkozik. Fiatal korában először kórusokban énekelt, 18 évesen pedig megalapította első saját zenekarát. 2001-ben második helyen végzett egy énekversenyen, majd szerződést kötött a Nika Records nevű lemezkiadóval, mellyel azóta is közösen dolgozik. Omar 2004-ben a Bitka Talentov nevű tehetségkutató verseny megnyerésével lehetőséget kapott a következő évi szlovén Eurovíziós válogatón való részvételre, melyet meg is nyert, így 2005-ben ő képviselte hazáját Kijevben. „Stop” című dalát saját maga írta, de a döntőbe sajnos nem sikerült bejutnia. Még ebben az évben „Omar” néven kiadta első albumát, 2007-ben pedig megjelent második lemeze a „Kareem”. Karrierje alatt rengeteg helyen megfordult, a volt Jugoszláv államok mellett koncertezett már Olaszországban, Ausztriában, Spanyolországban, Ukrajnában és Szlovákiában is. 2005 után négyszer próbált meg kijutni az Eurovízióra, de törekvése végül csak idén sikerült.
Szlovénia idei versenydalának a címe „On my way” (Utamon), melyet Omar körülbelül 10 évvel ezelőtt írt. A dal a magányról, az egyedüllétről, az útkeresésről szól. Egy olyan személy jelenik meg benne, aki a csalódások miatt elhagyja otthonát, de sosem adja fel a reményt, mert tudja, hogy a fények utat fognak neki mutatni.
Személyes vélemény: Ezt a dalt valamiért mindenki alulértékeli. Egy kicsit sajnálom, hogy lecserélték az eredeti verziót, azzal szerintem biztos döntősök lettek volna. Omar hihetetlenül jól énekel élőben, ezt a zsűri valószínűleg értékelni fogja, de a dal picit idejétmúlt, így a közönség reakciója kérdéses. Mivel az elődöntő végén szerepel, egy hatásos színpadképpel és óriási szerencsével akár meglepetés továbbjutó is lehet. Pontszám: 7/10.
Forrás: eurovision.tv, esckaz.com
About Author
