
A Bolgár Nemzeti Televízió (BNT) március 12-én hozta nyilvánosságra az idei bolgár indulót. Bulgáriát idén az Equniox képviseli a Bones című dalával. Az Equinox (magyarul napéjegyenlőséget jelent) elnevezésű csapatot kizárólag a 2018-as lisszaboni dalfesztiválra alkották meg, ezelőtt még sosem léptek fel együtt. 5 művész alkotja a bandát: köztük bolgár énekesek, mint Zhana Bergendorff, Georgi Simeonov és Vlado Mihailov, továbbá két amerikai énekes csatlakozott hozzájuk, név szerint Johnny Manuel és Trey Campbell.
Lássuk, hogy kik fogják elénekelni a Bonest májusban:
Zhana Bergendorff 2013-ban nyerte meg a bolgár X-faktor második évadát. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb női énekesei közé tartozik Bulgáriában, ezt alátámasztja az a tény, hogy 2014-ben és 2015-ben a Forbes Bulgária listáján előkelő helyen volt a legbefolyásosabb populáris személyek között.
Vlado Mihailov színész, több népszerű bolgár banda (Safo, Sleng) fronténekese. Számára nem lehet idegen az Eurovízió, hiszen 2017-ben Kristian Kostov háttérénekeseként szerepelt vállalt a bolgár sikerben, Kijevben. Színészként 2017-ben szerepelt két sikeres bolgár filmben, a Benzin-ben és a, Heights-ban.
Georgi Simeonovot JJ-ként ismerhetik hazájában, énekes, dalszövegíró és producer is egyben. A 032 nevű népszerű bolgár fiúbandában kezdte énekesi pályafutását, majd 2013-tól szóló karrierbe vágott. Azóta több dala megjelent: a Po-dobre, a Che Razbrah és a Dilar Na Lubov.
A Michiganből származó Johnny Manuel már 14 évesen a NSYNC banda tagjaként turnézott. Részt vett az America’s Got Talent 2017-es szériájában, ahol egészen az elődöntőig menetelt. A show meghozta számára az áttörést, hiszen több mint 270 milliós nézettséggel büszkélkedhetett a közösségi médiában.
Trey Campbell egy Los Angeles-i dalszövegíró, többek között a Bones megalkotásában is jelentős szerepet vállalt. Többek számára ismerősök lehetnek azok a nevek, akiknek korábban szerzett dalokat: Bebe Rexha, Julie Bergan és Alexandra Stan.
A Symphonics International négy tagja szerezte a zenét és írta a dalszöveget. A szerzőgárdának korábban is szerepe volt abban, hogy Bulgária az egyik legsikeresebb eurovíziós ország legyen a visszatérésüket követően (2016-os negyedik és 2017-es második helyezés).
A dalszöveg központi témája a szerelem és annak kiterjedtsége, amely a mélységig hatol bennünk, és nem kell keresnünk, mert érezzük a lelkünk mélyén, hogy ott van, ahol lennie kell. A dalszöveg kitér arra is, hogy a szerelem nem egy megfogható ’dolog’, a szerelem a hús-vér szervezeten, a csontjainkon túl is megtalálható, minden határt képes legyűrni.
Bulgária az első elődöntőben száll vízre, ahol eléggé jó esélyeik lesznek a továbbjutásra. A fogadóirodák a legjobb tízbe sorolják őket. Nem véletlenül vannak ilyen előkelő helyen a bukmékereknél, hiszen nagyon eltalálták ezt a dalt. Engem teljesen megfogott, és magával ragadott a Bones. Tetszik a sejtelmessége, összességében a maximális 10/10-et megérdemli. Sok sikert kívánok Bulgáriának!
(eurovision.tv)
About Author
