San Marino az egyik legsikertelenebb ország az Eurovíziós Dalfesztiválon. Első indulójuk, a 2008-ban fellépő Miodio együttes 5 ponttal az elődöntő utolsó helyén zárt. Az ország legjobb és legrosszabb eredménye is Valentina Monetta nevéhez fűződik. Ő az egyetlen énekes, aki az eddigi 9 szereplésük alkalmával be tudott jutni a döntőbe, viszont 2017-ben az amerikai Jimmie Wilsonnal negatív rekordot jelentő 1 ponttal zárta az elődöntőt. Tavalyi indulójuk Jessika és Jenifer Brening sem tudott javítani a statisztikán, ők sem jutottak be a döntőbe.
A miniállamot idén a török Serhat fogja képviselni Izraelben, aki visszatérő előadóként lesz jelen, hiszen 2016-ban már láthattuk őt a stockholmi Eurovízión. Akkori diszkóslágere, az „I didn’t know” bár nem jutott a döntőbe, az amerikai Billboard Dance slágerlistáján a 25. pozícióig jutott. Serhat tapasztalt énekes, dalszerző, zenei producer és televíziós műsorvezető. 1964. október 24-én született Isztambulban Ahmet Serhat Hacıpaşalıoğlu néven. Fogorvosnak tanult, de diplomája megszerzése után a showbizniszt választotta. 1994-ben megalapította az „End Productions”-t, mely különböző televíziós műsorokat készít. A tévénézők először a Rizikó nevű játékban láthatták, melyért egymást követő 2 évben is elnyerte a legjobb producer és műsorvezető címet. Énekesi pályafutását 1997-ben kezdte, de első nemzetközi sikerére 2005-ig kellett várni. A „Total Disguise” című dalt az 1987-es Eurovízió műsorvezetőjével, Viktor Lazloval adta elő, mely nem csak Európában, de Amerikában is sokak kedvence lett. Másik híres dala, a „Chocolate Flavour” leginkább Görögországban lett nagy sláger. 1997-ben létrehozta az évenként megrendezésre kerülő nemzeti és nemzetközi középiskolák és gimnáziumok zenei versenyét, mely fiatal tehetségek mentorálásával foglalkozik. 2006-ban a Slavic Bazaar nevű nemzetközi fesztiválon találkozott Tamara Gverdtsiteli orosz-grúz énekesnővel, akivel egy ideig Kelet-Európában turnézott. A páros annyira sikeresen működött, hogy 2008-ban felkérték őket az Eurovíziós szereplésre, de végül mindketten elutasították azt. Serhat 2013 óta főleg Franciaországban és Németországban dolgozik, a „Je M’adore” című dala 5 hétig vezette a német DJ slágerlistát, de több más európai országban is sikeres lett. A dalnak később megjelent egy új változata, melyet az Eurovízió korábbi győztesével, Helena Paparizouval készített.
San Marino idei dala a „Say na na na” (Mondd, hogy na na na!) címet viseli, melyet többnyire Serhat írt, de a szövegírásba Mary Susan Applegate is besegített. Az énekes éppen az albumán dolgozott, amikor az RTV megkereste az Eurovíziós visszatérés ötletével. A közmédia vezetősége a 10. szereplésükre egy számukra nagyon kedves és különleges előadót szeretett volna felkérni, így esett a választásuk Serhatra. A megkeresésig az énekest nem foglalkoztatta az Eurovízióra való visszatérés gondolata, ezért azt válaszolta, hogy csak egy jó dal birtokában indul újra. A „Say na na na” az optimizmus, pozitivizmus univerzális himnusza, mely felhívja a figyelmünket arra, hogy nem vagyunk egyedül, mindig van valaki, akit megkereshetünk a problémáinkkal, akire támaszkodhatunk. Ne essünk kétségbe, ha az élet nehézségek elé állít minket, legyünk erősek, legyünk hősök, hiszen az élet szép és jó, élvezzük, amíg lehet.
Személyes vélemény: Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nagyon örül Serhat visszatérésének. Nekem már a 2016-os dala is nagy kedvencem volt és az idei is az egyik legnagyobb favoritom a maga kedves kis optimizmusával és vidámságával. Serhat óriási figura, pozitív, karizmatius személyiség, aki kétségkívül színpadra termett. Az elődöntőben utolsóként fog fellépni, de valószínűleg még ez sem fogja megmenteni a kieséstől. Bármennyire is szeretem a dalt, de még én sem juttatnám döntőbe, szerintem ilyen hamis énekléssel senki nem érdemel továbbjutást. Pontszám: 6.5/10.
https://www.youtube.com/watch?v=l5arNtTYK1s
(eurovision.tv)
About Author
