ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Horvátország

Horvátország 1961 és 1991 között Jugoszlávia tagállamaként vett részt az Eurovízión. A tagállamok közül ők voltak a legsikeresebbek, az ország egyetlen győzelmét 1989-ben a Riva együttes szállította nekik. A horvátok független országként 1993-ban debütáltak, sikereiket főleg a ’90-es években érték el, tavalyi indulójuk, Roko „The dream” című dala nem jutott döntőbe. Déli szomszédunk az elmúlt 11 évben nem sok sikernek örülhetett, hiszen csak 4 indulójuk jutott tovább az elődöntőből, melyek közül Jacques Houdek 13. helye a legkiemelkedőbb. 2012 és 2018 között a HRT belső kiválasztással nevezte meg az ország indulóját, 2019-ben és 2020-ban azonban visszatértek a “Dora” nevű nemzeti válogatóhoz. Az idei verseny több híres énekest is felvonultatott, ott volt például az egész Balkánon népszerű Colonia, illetve annak korábbi énekesnője, Indira is. A válogatón két énekes azonos pontszámmal végzett, de a végén a közönség győztese, Damir Kendžo örülhetett. A HRT már korábban megerősítette a hírt, miszerint jövőre is ő lesz a horvátok indulója.

Az 1987. május 24-én született színész-énekes a horvát zenei élet egyik legismertebb és legkedveltebb arca. Gyermekkorát Svédországban töltötte, ez az ország a mai napig nagyon kedves számára, hiszen nagyon sok barátja és családtagja él ott. Énekesi karrierjének fellendítése érdekében elég korán állkapocs műtéten esett át, a 3 hónapos lábadozási időszak után pedig mindjárt sokkal jobban, magabiztosabban kezdett énekelni. Karrierjét 16 évesen kezdte, egy zenei TV showban a 7. helyig jutott. Következő évben egy fiúbanda tagja lett, melynek debütáló dala 6 hétig vezette a horvát toplistákat. Az együttes 2005-ben felbomlott, ezután Damir 1 évig visszavonult az énekléstől. Szóló karrierje 2008-ban indult be, dalai óriási népszerűségnek örvendenek hazájában, kislemezei díjnyertes slágerek. Nagyon sok Eurovíziós énekes próbált már szerencsét a nagy presztízzsel rendelkező Slaavic Bazaar és a New Wave nemzetközi Fesztiválokon, ez alól Damir sem kivétel. Előbbi versenyen 2010-ben, utóbbin 2015-ben szerepelt és ha már ott volt, meg sem állt a győzelemig. Damir 2011-ben már megpróbált kijutni az Eurovízióra, de az akkor még többfordulós „Dora” első körében búcsúzni kényszerült.

A 32 éves énekes a”Divlji vjetre” (Vad szelek) című dallal szerepelt volna az idei Eurovízión, melynek szerzője Ante Pecotić. A dal egy érzelmekkel teli szerelmes ballada, melyben Damir még azokban az időkben is biztosítja a párját a szerelméről és támogatásáról, amikor a dolgok nem mennek jól köztük. Az ősz beköszöntével azonban véget ér a szerelem, és bár Damir azt gondolta, hogy a kapcsolatuk örökké tart majd, a levelek színének változásával szomorúság és magány költözik az életébe.

Személyes vélemény: Bár nagyon szerettem volna követni a horvát válogatót, de sajnos nem volt rá lehetőségem és végül a dalokat sem tudtam meghallgatni. Hihetetlenül megörültem, amikor megláttam a Colonia és Indira nevét az indulók között, aki képben van a balkán előadókkal kapcsolatban, tudhatja, hogy ők mekkora nevek arrafelé. Horvát gyökerekkel rendelkezem, Colonia dalokon (is) nőttem fel, ezért teljesen természetes, hogy nekik, illetve Indirának szurkoltam, még úgy is, hogy nem ismertem a dalukat. A horvát Eurovíziós indulók általában kedvesek a szívemnek, bár 2011 óta csak 3 dalukat szerettem. Nem hiszem, hogy nálam valaki is képes lesz megelőzni a 2017-es és a tavalyi dalukat, de adok egy esélyt Damirnak, most fogom először hallani a dalát és az élő előadás alapján értékelek….. Nos, a legelején engem mindjárt elkapott egy kis „Molitva” érzés és az is egyértelmű, hogy Damir nem egy Jacques Houdek vagy egy Roko, hangilag még sokat kell fejlődnie és a dala sem tartozik a legkiemelkedőbb balkán balladák közé. Úgy gondolom, hogy az instrumentális részre több hangsúlyt fektethettek volna, illetve még azt is el tudtam volna képzelni, hogy a „Crisalide”-hez hasonlóan a dal végét esetleg „diszkóssá” változtatják, bár ha belegondolok, épp a befejezés sikerült a legjobban, szerintem a női háttérénekesek zseniálisak, rengeteget adnak hozzá a dalhoz. A színpadképpel és ruhákkal nem foglalkoznék, felőlem akár rádióban is tarthatnák a versenyt, számomra csak a dal és az ének a fontos. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy ez egy közepes dal, Damir jól közvetít érzelmeket, bár a hangján kellene egy kicsit csiszolni. Szerintem jól áll neki ez a zenei stílus, valószínűnek tartom, hogy jövőre is valami hasonlót hallunk tőle. Nem ismerem az Eurovíziós mezőnyt, de azt gondolom, hogy a horvátoknak idén sem lett volna meg a döntő. Pontszám: 5/10.

https://www.youtube.com/watch?v=2rOwScdxjJU

(eurovision.tv)

Hány pontot adnál Horvátorszgnak?

survey services

About Author

Napi Eurovízió 2020: Horvátország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top