Svájc azonnal beírta magát az Eurovízió történelmébe, amikor a legelső versenyt 1956-ban megnyerte Lys Assia „Refrain” című dalával. Az ország még egy...
Spanyolország 1961 óta folyamatos résztvevője az Eurovíziónak. Eddigi két győzelmük mellé négy második, egy harmadik és öt utolsó hely is társul. Tavalyi...
San Marino 2008-ban debütált a dalfesztiválon. A belgrádi megmérettetés nem hozta meg nekik a várt sikereket és ezután csak 2011-ben tértek vissza....
Románia 2 év kihagyás után visszatért a versenybe, előadóját ezúttal belső kiválasztás után jelölte meg. A 20 éves Roxen-t választották, igazi neve...
Portugália 1964-ben csatlakozott az Eurovízió családjához. Eddigi egyetlen győzelmüket 2017-ben aratták, amikor Salvador Sobral nyerte el a trófeát Kijevben. A Rádio e...
Örményország 2006-ban, Athénban lépett először az Eurovízió színpadára. Számomra az ország mindig is egy nagyon erős versenyző volt a fesztivál történetében, amit...
A ’94-ben debütált Oroszország 2008-ban tudta először (és eddig utoljára) megnyerni a versenyt – hála Dima Bilannak. Azóta két alkalommal is sikerült...
Olaszország a Big 5 tagja, így az indulóinak nem kell az elődöntőben megmérettetni. Az olaszok a németek, franciák, spanyolok és a britek...
Norvégia 58 alkalommal vett részt Eurovíziós Dalfesztiválon. 1960 óta tart szinte rendíthetetlenül a versenyben való részvételük, két alkalommal maradtak távol ettől a...
Németország ez egyik alapítója az Eurovíziós Dalfesztiválnak. 1956 óta minden évben ott voltak a versenyen, kivéve 1996-ban, amikor nem siker kvalifikálniuk magukat...
Moldova 2005 óta tagja az Eurovízió családjának. Kis ország lévén gyakran előfordul, hogy ugyanazok az énekesek képviselik őket. Legjobb eredményeiket is olyan...
Málta először 1971-ben szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem tartott sokáig a részvételük. 1975 után egészen 1991-ig nem vettek részt a versenyen,...
Litvánia Magyarországgal együtt 1994-ben vett részt először az Eurovízión. Szerepléseik nem igen hoztak nekik sikereket. 1994-es verseny után következőleg 1999-ben tértek vissza...
Lettország az ezredforduló évében debütált a versenyen. Az ország erősen indított a dalfesztiválon, hiszen indulásuk évében már rögtön a harmadik helyen végeztek...
Lengyelország ugyanabban az évben debüttált mint mi és ugyanekkor érték el eddigi legnagyobb sikerüket is. Edyta Górniak a To nie ja című...
Izrael 1973-tól, 42 alkalommal vett részt az Eurovízión. Negyedik győzelmét érte el 2018-ban Netta a Toy című dalával. Idén a 2020-as Eurovíziós...
Izland 1986-ban debütált az Eurovízión, azóta kétszer majdnem sikerült nyernie (1998 és 2009), illetve még 1990-ben volt egy 4-ik hely: a nagyon...