ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Málta

Málta először 1971-ben szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem tartott sokáig a részvételük. 1975 után egészen 1991-ig nem vettek részt a versenyen, de azóta minden évben képviseltetik magukat. Nyernie még nem sikerült az országnak, viszont a második helyet három alkalommal (1998, 2002 és 2005) tudhatták magukénak.

A 17 éves Destiny gyerekkora óta számos énekversenyen vett részt, tehetségére már nagyon korán felfigyeltek. 2015-ben jött el az igazi áttörés számára, amikor képviselhette hazáját a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon Bulgáriában, amit rekord pontszámmal meg is nyert. Tehetségét olyan legendás énekesekéhez hasonlították, mint Aretha Franklin, aki egyben Destiny egyik példaképe is. Legfrissebb nemzetközi sikere a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban való szereplése. Nem csak Simon Cowell előtt mutathatta be tehetségét, de egészen az élő adásokig sikerült eljutnia. Hazájában részt vett az X-Faktorban, ahol Ira Losco mentoráltjaként megnyerte a tehetségkutatót, kiérdemelve a jogot Málta képviseletére az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Dala több szempontból is értelmezhető. Egy olyan szeretetről énekel, ami gyógyítja, megújítja őt. A szíve tele van hálával, a szeretet, amit kapott talpra állította. A dalszövegből nem derül ki egyértelműen, hogy szerelemről van szó, így akár szólhat isten megtalálásáról is.

Újabb előadó, akivel remélem, hogy jövőre ismét találkozhatunk. Kedvenceim között volt ez a dal is. Bízom benne, hogy jövőre egy hasonló stílusú és töltetű dallal a színpadra fog állni Destiny.

(eurovision.tv)

https://www.youtube.com/watch?v=CFCn_8oViRw

Hány pontot adnál Máltának?

online polls

About Author

Napi Eurovízió 2020: Málta
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top