Svájc 1956-ban az első Eurovízió házigazdája volt, valamint a verseny első nyertese is. Összesen 64 alkalommal vettek részt a versenyen, ebből háromszor...
Örményország 2006-ban debütált az Eurovízión. 16 alkalommal vettek részt a versenyen, ebből 10 alkalommal sikerült döntőbe jutniuk. Legjobb eredményük két negyedik hely,...
Málta 1971-es debütálása óta 36 alkalommal vett részt az Eurovízión. Legjobb eredményét 2002-ben és 2005-ben érte el, mindkét alkalommal második helyen végzett...
Franciaország 1956-os debütálása óta eddig 66 alkalommal vett részt az Eurovízión. Az egyik legsikeresebb országnak számít öt győzelemmel, habár utoljára 1977-ben sikerült...
Dánia igazi veteránnak számít az Eurovízión. Első alkalommal 1957-ben vettek részt, 14 alkalom kivételével mindig ott voltak a versenyen. Háromszor nyertek Eurovíziót...
Ausztráliát a 2015-ös versenyre hívta meg az EBU egyszeri részvételre, azonban az ország immáron 10 éve töretlen résztvevője a fesztiválnak. Számos alkalommal...
Portugália 1964-ben vett részt először az Eurovíziós dalfesztiválon, eddig összesen 54 alkalommal. Nem volt túl sikeres a kezdet, az első alkalommal az...
Izrael 1973-ban vett először részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az ország összesen 45 alkalommal szerepelt a versenyen, ebből 38 alkalommal döntőztek. Összesen négy...
Horvátország 1993-as debütálása óta 28 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Két alkalom kivételével a Dora nemzeti válogató keretein belül választották ki...
San Marino 12 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon 2008-as debütálása óta. Összesen három alkalommal sikerült döntőbe jutniuk, legjobb eredményük 2019-ben születtet,...
Izland 1986-os debütálása óta 34 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, ebből 27 alkalommal döntőztek. Kétszer sikerült a dobogó második fokán végezniük,...
Ciprus 1981 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Azon országok közé tartozik, amelyek még egyszer sem nyerték meg a versenyt. Legnagyobb sikerüket...
Azerbajdzsán 2008-ben vett részt először az Eurovíziós Dalfesztiválon, Elnur és Samir duója rögtön a 8. helyen zárta a versenyt. Eddig összesen hét...
Svájc azonnal beírta magát az Eurovízió történelmébe, amikor a legelső versenyt 1956-ban megnyerte Lys Assia „Refrain” című dalával. Az ország még egy...
Németország ez egyik alapítója az Eurovíziós Dalfesztiválnak. 1956 óta minden évben ott voltak a versenyen, kivéve 1996-ban, amikor nem siker kvalifikálniuk magukat...
Málta először 1971-ben szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem tartott sokáig a részvételük. 1975 után egészen 1991-ig nem vettek részt a versenyen,...
Hollandia a kezdetektől részese az Eurovíziós Dalfesztiválnak. 1956 óta összesen öt alkalommal nyerték meg a versenyt: rögtön az első években kétszer is...
Finnország 1961-ben vett részt legelőször az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az ország első és ezidáig egyetlen győzelmét 2006-ban aratta, amikor a Lordi „Hard Rock...
Az Egyesült Királyság 1957-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon. Öt győzelmet tudhatnak magukénak, második helyezettként azonban 15 alkalommal zártak, ami rekordnak számít. Az...
Dánia először 1957-ben vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a harmadik helyen végeztek. Az első győzelem nem váratott sokáig magára, 1963-ban Grethe...
A spanyol közönség és zsűri közös döntése alapján Miki fogja képviselni Spanolországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon „La Venda” című vidám és fülbemászó...