Dánia igazi veteránnak számít az Eurovízión. Első alkalommal 1957-ben vettek részt, 14 alkalom kivételével mindig ott voltak a versenyen. Háromszor nyertek Eurovíziót a dánok, legutóbb 2013-ban. Hosszú ideje már, hogy a Dansk Melodi Grand Prix keretein belül választják ki versenyzőjüket. Idén Sissal képviseli az országot „Hallucination” című dalával.
Sissal 1995-ben született a Feröer-szigeteken. A mára már két gyermekes anyuka először 2005-ben tűnt fel a zene világában, amikor egy gyerekeknek rendezett versenyt nyert meg. Ezt követően 2010-ben egy újabb énekversenyen tudhatta magáénak az első helyet.
Idén jelent meg első önálló dala „Hear Me Now” címmel. Februárban jelentették be, hogy ő is az egyik résztvevője az idei dán nemzeti válogatónak, amit szoros küzdelemben nyert meg, mindössze egy ponttal megelőzve a második helyezett Tim Schou-t (Dánia 2011, a Friend In London énekese).
Dala egy olyan szerelemről szól, amitől olyan színeket lát, amiket ezelőtt még sosem, amitől megkérdőjelez mindent, amit eddig igaznak gondolt. A valóságot elhagyva egy fantáziavilágba kerül, elveszíti az irányítást. A világok megváltoznak, a sötétség eltűnik, ő maga is megváltozik.
Szerintem jobban fog szerepelni ez a dal, mint azt sokan gondolják. Az ének élőben nagyon rendben van, egy erős színpadképpel a döntő szerintem nem kérdés.
About Author
