Svájc 1956-ban az első Eurovízió házigazdája volt, valamint a verseny első nyertese is. Összesen 64 alkalommal vettek részt a versenyen, ebből háromszor...
Spanyolország 1961 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. 1968-ban és 1969-ben is megnyerték a versenyt, ám azóta is várnak harmadik győzelmükre. 2000...
San Marino 2008-ban csatlakozott az Eurovíziós Dalversenyhez a „Complice” című dallal, ám nagy sikert nem arattak vele: a Miodio formáció elődöntőjének utolsó...
Örményország 2006-ban debütált az Eurovízión. 16 alkalommal vettek részt a versenyen, ebből 10 alkalommal sikerült döntőbe jutniuk. Legjobb eredményük két negyedik hely,...
Olaszország színeiben Lucio Corsi fog versenyezni a ‘Volevo Essere Un Duro’ című dalával a 69. Eurovíziós Dalfesztiválon Bázelben. Olaszország hagyományosan a Sanremoi...
Norvégia 1960 óta vesz részt az Eurovízión, eddig összesen 3 alkalommal nyerték meg a versenyt (1985, 1995, 2009). Leghíresebb győzelmüket Alexander Rybak...
Idén egy magyar testvérpár, Abor és Tynna nyerte meg a német nemzeti válogatót, így ők képviselik az országot Bázelben a 2025-ös Eurovíziós...
Habár Jugoszlávia részeként Montenegró is részese volt az Eurovíziónak 1961-től kezdve, de önálló országként 2007-ben küldtek először előadót a versenyre, Stevan Faddy...
A lettek 2000 óta vesznek részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor rögtön egy bronzérmet vihettek haza (Brainstorm – „My star”). Első (és eddig...
Izraelt Yuval Raphael képviseli a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bázelben, a „New Day Will Rise” című balladájával. Izrael a HaKokhav HaBa (A Felkelő...
Izland 1986 óta képviselteti magát az Eurovízión. Számos emlékezetes produkcióval gazdagították már a versenyt az elmúlt évek alatt – gondoljunk csak a...
A torta akkor a legjobb, ha mérgezett – legalábbis Marko Bošnjak véleménye szerint. A 21 éves horvát tehetség idén Bázelben képviseli hazáját...
A 2025-ös Eurovíziós Dalfesztivál közeledtével a figyelem középpontjában a résztvevő országok egyéni előadói és dalaik állnak. Hollandia idén Claude Kiambét küldi a...
Görögország január 30-án, csütörtökön tartotta nemzeti döntőjét, az Ethnikós Telikós-t, amely az első görög Eurovíziós előválogató volt 2017 óta. A versenyen 12...
Franciaország 1956-os debütálása óta eddig 66 alkalommal vett részt az Eurovízión. Az egyik legsikeresebb országnak számít öt győzelemmel, habár utoljára 1977-ben sikerült...
Finnország 1961 óta résztvevője az Eurovíziónak. A versenyt korábbi éveik rossz eredményei miatt kihagyni kényszerültek 1995-ben, 1997-ben, 1999-ben, 2001-ben és 2003-ban is....
Észtországot idén a 23 éves Tommy Cash képviseli, aki kifejezetten az Eurovíziós Dalfesztiválra írta dalát Johannes Naukkarinen közreműködésével. Saját szavaival élve: „Ez...
Dánia igazi veteránnak számít az Eurovízión. Első alkalommal 1957-ben vettek részt, 14 alkalom kivételével mindig ott voltak a versenyen. Háromszor nyertek Eurovíziót...
Csehország 2007-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon, és azóta vegyes eredményeket értek el. Az első három részvétel során nem sikerült döntőbe jutniuk, emiatt...
Ciprus 1981-ben küldött versenyzőt a dublini Eurovíziós Dalfesztiválra, idén lesz a 41. részvételük. Az eső két évtizedben sok top 10-es eredményt hoztak...
Belgium 1956 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Mindössze 3 alkalommal hagyták ki a műsort, ám akkor sem önszántukból, hanem az előző...