ESC Hungary

Napi Eurovízió 2025

Napi Eurovízió 2025: Ciprus

(c) Nicholas Mastoras EBU eurovision.tv

Ciprus 1981-ben küldött versenyzőt a dublini Eurovíziós Dalfesztiválra, idén lesz a 41. részvételük. Az eső két évtizedben sok top 10-es eredményt hoztak ami sokat segített az esemény népszerűsítésében, de sajnos egyszer sem sikerült még győzniük. 2018-ban pedig elég közel voltak a tűzhöz (Eleni Foureira – Fuego), így ők viselik a legmagasabb számú, azaz 40 fesztiválon részt vevő, de egyszer sem győztes ország címét. A 2018-as villanásuk óta a középmezőnyben szerepelnek, egy alkalommal nem jött össze a döntőbe jutás. Idén Evangelos Theodorou, azaz Theo Evan énekes, dalszerző és táncos fogja képviselni az országot a „Shh” című dallal.

Theo Evan hétévesen kezdett énekelni és táncolni, tinédzser korára már dalokat is szerzett, színpadi előadásokban és tehetségkutatókban szerepelt. Nicosiai tanulmányai után a bostoni Berklee College of Music zene és előadóművészet szakán vizsgázott. 2021-ben jött ki az első kereskedelmi dala The Wall címmel. Az HBO Eufória című sorozat második évadának hetedik részében is felbukkan.

Aranyló fürtjeim vannak, és a szemeim olyan magával ragadóak, Híres vagyok a szépségemről, ki vagyok én? Azt mondták, hogy egy kicsit túlságosan magabiztos vagyok, És ez lesz a vesztem, ki vagyok én? Mélyen beleestem, Elvesztettem a szívverésem. Legbelül beszorultam a menny és a pokol közé. Mélyre zuhantam, Elvesztettem a szívverésem.
Kövesd a véráramot. Hush hush – Ha tudod a nevem, akkor kérlek, ne ismételd el. Hush hush – Ha tudod a nevem, akkor tartsd titokban!
A vágyam és a szerelmem bajba sodort, Hanyatlok és újjáéledek, ki vagyok én? Féltékenységtől kirabolva és ellenségemtől becsapva, Könnyektől és vértől virágig, ki vagyok én?

Kicsit retro-s, Brooklyn Bounce-os hangzása van a dalnak, amire biztosan nagyot lehet majd bulizni. A dalszövegben szereplő önimádat és az önmagunkba vetett hit elvesztése érdekes feszegetése egy társadalmi problémának, ami egyre inkább nemcsak a Z generációt érinti. Ettől függetlenül nem tartozik ez a dal és a nárcisztikus emberek sem a kedvenceim közé. Az oddszoknál talán cipőkanállal be lehet szorítani a döntőbe, csak legyen egy jó ötlet a színpadra vitelben. Utolsóként fog Theo fellépni az első elődöntőben, talán emiatt meglesz a döntő.

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

ugrás